Ellenpélda

Nagyon kedves, az anyaországba áttelepedett családi barátunk számára igen szomorú hírt közölt velünk: egyik gyermeke családostul Nyugatra készül kivándorolni. Feladva jól fizetett állást, berendezett lakást, a népes családot és a kialakult baráti, ismeretségi körüket. Mondván, hogy elhatározásukkal a család jövőjére gondolnak. Azt elismerem, hogy a Szózat szavai, miszerint „itt élned, halnod kell” a mai, elsősorban az anyagiakat értékelő világban önmagukban csak nagyon keveseket bátorítanak kitartásra. Azok csak az  erős hazafias érzelmekkel rendelkezőket tartják idehaza. Akikben buzog némi hazafiság. Ezt viszont a jelenlegi tananyag szerint sem itt, sem az anyaországban nem igazán oktatják. Júniusban egy magyar városban tanévzáró iskolai ünnepségen vettem részt. A végén felhangzott a Himnusz. Sem az iskolától búcsúzók, sem pedig a jelenlévő rokonok, barátok, ismerősök többsége nem énekelte. Egy helyinek meg is jegyeztem ezt, mire a válasz: Honnan tudnák, ha nem oktatják az iskolában? (Halk megjegyzés: nekünk, idősebb határon túliaknak sohasem oktatták, sőt tiltották, mégis tudjuk!) A környezetemben lévők közül fél kézen megszámolhattam volna azt is, hányan vágták magukat vigyázzállásba a nemzeti imánk alatt.Ezek után nem is csodálom, hogy annyian hagyják el országainkat – vontam le a szomorú következtetést. Aztán… Vasárnap reggeli rádióhallgatás közben figyeltem fel egy érdekes riportra. A riporternő felkeresett egy Szegeden élő világhírű zeneművészt. Nem akármilyen módon emelkedett ki a nehéz sorsból, s végezte el a konzervatóriumot, kapott állást Budapesten egy neves zenekarban. Aztán jöttek a külföldi előadói turnék, a csábító állás­ajánlatok, de mindre nemet mondott. Sőt a fővárost is otthagyta a Tisza partjáért. Mert lehetőséget látott szakmai kiteljesedésére. Azóta nemzetközi zeneiskolát alapított és vezet, ahol a hazaiakon kívül erdélyi és szerbiai tehetségeket oktat. Jó volt hallani, hogy nemzetközi sikereit, elismeréseit megelőzve említette büszkeségeit: a konzervatóriumba bekerült tanítványait. Tudom, a külföldre készülők legtöbbjét nem tudnám meggyőzni döntésük hibásságáról. De azért a kitelepedési kérelmük aláírása előtt meghallgattatnám velük a vasárnapi riportot. Az a hazájára büszke, önmaga munkájával elégedett hang talán gondolkodásra késztetne egy-két, a batyuját csomagoló fiatalt. Hátha!