Erkölcs és viselkedés

Előre bocsátom, nem vagyok erkölcscsősz, és nem is tanultam etikát, ez a mi időnkben, a mai tanítási rendszerekkel ellentétben, nem volt szokásos. A felekezeti középiskolákban, így az Aradi Katolikus Gimnáziumban is, hittanórákra jártunk, ki-ki vallása szerint.  Régen volt, igaz sem volt. Emlékszem még pesti diákéveim alatt dr. Tóth Tihamér katolikus teológus író, nevelő könyveit olvastuk (pl. A művelt ifjú).

Miért is idézem fel a múltat? Azért mert az eltelt, most már több mint hét évtized óta, a világ gyökeresen megváltozott, életünk minden területén szinte napról napra új és új dolgok születnek, már a csodálkozásra sincs időnk. A szupertechnika és technológia fejlődésével párhuzamosan a történelmi folyamatok is felgyorsultak, egyik a másikat kölcsönösen befolyásolta, és félő, az igazi rohanás csak most kezdődik, és senki nem tudja, ez az egész hova vezet.  A túlzott sebesség viszont mindenben nagyon veszélyes.

A fent említett hittan tanítása, ma már, a „keresztény” Európa legtöbb országában, iskolai szinten csak fakultatív, azaz nem kötelező, szabadon választható. Az újonnan bevezetett tantárgy az etika, amit magyarosan erkölcstannak nevezhetünk, egy nagyon tág, inkább filozófiai, de nagyjából általánosan elfogadott fogalom, tanítás, és talán célszerű, hogy ez előtérbe került, hiszen a mai fiatal, okostelefon-generáció már nem veszi komolyan a régi hitoktatás, Ádám és Éva meséit. A hit megerősítését és tanítását újra kell gondolni.

Nincs értelme, és nincs is szándékomban az etika, a morál vagy az erkölcsi kérdések útvesztőjében bolyongani, de számos akut, naponta felbukkanó kérdés azt sejteti, hogy gondolkodásunkban, az utóbbi évtizedekben gyökeres átalakulás történt. A legerősebb negatív hatást talán az okozta, hogy az emberi társadalom kapcsolata a természettel összességében megváltozott. A másik zavaró jelenség a hatalmas mennyiségű információ, amit nem is tudunk kellőképpen feldolgozni, értelmezni, és ez hosszú távon egy stabil világkép és értékrendszer felborulásához vezethet.

Nem véletlenül támadtak fel a fenti gondolatok fejemben. Olvasom a hírt, hogy az anyaországban a büntetések szigorítását fontolgatják, mert bizonyos területeken már kibírhatatlan a helyzet. Már napirenden van, hogy az autósok az útkarbantartó munkásokat megdobálják és anyjukat emlegetik, de a helyzet a vasúton és a volánbuszokon sem jobb, ahol a jegykezelőket és a buszsofőröket bántalmazzák. A lelki és testi trauma miatt, a vasutat nagy számban elhagyják a jegyvizsgálók.

Azt nem nehéz megérteni, hogy akár a közlekedési alkalmazottak, akár a közutakon dolgozó munkás, felsőbb utasításra, közfeladatot lát el, és e személyek bántalmazása, mindenütt a világon, minden politikai rendszerben büntetendő.

Ha a részleteket megvizsgáljuk, csak szörnyűségeket látunk, és nem értjük, hogy mi történt a magyar társadalommal. A politikusok egymást szidják, már, már a gyűlölet hangja is a levegőben van. A szitkozódás, káromkodás, mint a reggeli kávé, már nem maradhat ki mindennapjainkból. Mi ennek az oka, mi lesz ebből? A társadalom züllése egyáltalán még leállítható?

A magyarságot, mint nemzetet, népcsoportot, vagy akár egy különleges, Európába csöppent rasszt, sokan becsülik és csodálják a világon, nem véletlen a marslakók legendája, ami talán nem is legenda. Sok az ellenségünk is, akik csak tapsolnak, ha látják a magyar társadalom szétforgácsolódását. A sokat emlegetett országimázs nemcsak a Parlamentet és a Lánchidat jelenti, hanem a magyar gondolkodásmódot és viselkedést is. Vigyázzunk!

Régen volt egy tízparancsolat, amit az ósdi hittanórákon tanultunk. Még létezett egy, szintén elavult istenfélelem, ami sokakat visszatartott a rossztól. Ma a fiatal, ha valamit meg akar tudni, nem a szüleihez, nagyszüleihez fordul, hanem kinyitja az okostelefont, a Google-ban mindent megtalál. Nem baj ha marad a technika, de ne felejtsünk el beszélgetni egymással, lépjünk egy kicsit, csak egy parányit vissza, a régi időkbe, mikor még hittanórákra  jártunk.

Rövid kis felszólalás – riadalom a lelkemben, az agyamban. Öregember jajveszékelése, aki már mindenben csak rosszat lát?  Oh, nem, nagyon is tisztán látom a dolgokat, ami szép és jó, azt nagy örömmel még mindig megcsodálom, de a rosszat, gonoszat, a butát mindig is utáltam.

A világ már nem csak, hogy a feje tetejére állt, de kínjában már az egyik buta bukfencet a másik után veti. A közös nagy káoszt mi, picinyke nemzet, egyedül nem tudjuk lefékezni, de legalább a saját portánkon rendezzük el a dolgainkat, ez még példakép is lehet.

Hollai Hehs Ottó, Németország