Erőszak a parlamentben

Nem titkolom: én a polgári (nem az ún. szocialista vagy diktatórikus) országok törvényhozását mindig a demokrácia szentélyének tartottam. Talán az egyetemi tanulmányaimból megismert brit példából indultam ki. A ködös Albionban, az alsóházban (de valószínűleg a Lordok Házában sem) ugyanis nem volt szokás félbeszakítani egy felszólalót, még akkor sem, ha nem a vitatott kérdéshez, törvényjavaslathoz szólt hozzá. Még akkor sem (ez is megtörtént), ha netalán a Bibliából vagy egy szépirodalmi műből olvasott fel részleteket, mindaddig, amíg ki nem ürült az unatkozó terem. Kvórum hiányában úgy gátolta meg az éppen tárgyalt törvény megszavazását. Ennek ellenére senki nem hurrogta le, nem fütyülte ki, nem próbálta meg erőszakkal leültetni, az ülésvezető sem vonta meg tőle a szót. 

Évekkel ezelőtt láttam egy tévériportban egy felvételt egy (civilizáltnak tartott, nem banánköztársaság!) ország parlamenti üléséről, ahol a szó szoros értelmében vett ökölpárbaj zajlott le a kormánypárti és az ellenzéki frakció képviselői között. Civilizált vita, érvelés, szavazás helyett ököllel próbálták meggyőzni az ellenfelet saját igazukról. Akkor kajánul megmosolyogtam az esetet, mondván, hogy mifelénk, balkáninak titulált országban ilyesmi nem fordulhat elő. Az aradi Nelu Dragomir és Vadim Tudor képviselők közötti korábbi affér amolyan véletlennek, személyes nézeteltérés „tisztázásának” számított. 

Hogy azóta Európa ezen felén is változott a helyzet, bizonyítja az, hogy (pédául) a magyar parlamentben az ellenzék képviselői (közöttük hölgyek is) minősíthetetlen trágár kifejezéseket használva, vagy erőszakkal megakadályozva az elnököt az ülés levezetésében gátolták a törvényhozás tevékenységét. Egy diktatúrában már az egész társaság rács mögött, előzetes letartóztatásban várta volna a bíróság döntését. Ők, köszönik szépen, folytathatták! 

És a Dâmbovița partján? Csak a legutóbbi eseteket elevenítem fel. Șoșoacă asszony eszement rikoltozása, félórás ámokfutása a parlamentben bizony nem verte ki a biztosítékot, ahogyan kellett volna. Az ülésvezető nem vonta meg tőle a szót, nem távolíttatta el a teremből, a képviselők szinte beleegyező cinkossággal hallgattak. 

Más! Az RMDSZ parlamenti képviselői panaszkodnak, hogy az épület folyosóin, a lépcsőházban kénytelenek eltűrni a jelenlegi szélsőnacionalista párt tagjainak nyílt sértegetéseit, rájuk szórt ocsmányságait. A parlament tisztségviselői is tudnak róla, mégsem tesznek semmit ellene. 

A legutóbbi esetet követően (talán) lépni fognak? Ugyanis a biztonsági kamerák által is felvett képek bizonyítják, hogy minap Dan Vîlceanu, a Nemzeti Liberális Pártból kizárt képviselő tettlegesen bántalmazta Florin Romant, a PNL frakcióhelyettesét, meg is harapva (!) őt. Az eset (talán) oda vezet, hogy a román törvényhozás szigorítani fogja a képviselők egymás közötti viselkedésének a szabályait, szigorúbban fellépve a sértegetések, kihágások ellen is. Legalábbis a közvélemény elvárná! 

De ne oly módon tegyék, ahogyan a szlovák parlament tette! Ott a kormánypárti és az ellenzéki frakció a miniszterelnök elleni merénylet után felszólította híveit, hogy „tartózkodjanak” az erőszaktól. Ennyi! A felszólítás porhintésnek jó, egyébnek nem. Mint döglött lónak a patkó. Pontosan olyan hatástalan, következmények nélküli, mint annak idején, az első világháború kitörését megelőzően egy vidéki magyar nyelvű újságban megjelent Óva intjük Angliát!  című cikk fenyegetése. Anglia figyelembe sem vette. (Miért is tette volna?) Az érintett szlovák képviselő hölgyek és urak, meg követőik (minden valószínűség szerint) pedig úgy fricskázzák le magukról, mint a ruháról a pihét!