Felemelkedés

Földrengés, szökőár, atombaleset: hétvégén elemi erejű természeti csapás érte Japánt, a II. Világháború óta legjelentősebb csapás, ahogy Kan Naoto miniszterelnök fogalmazott. Vajon mit véthetett a tiszteletreméltó japán nép, hogy ekkora csapást mért rá a sors?

A szörnyű pusztításról szóló felvételeket látva, az ember egyszerűen megdöbben, a józanész képtelen felfogni a történteket, magyarázatot nem talál. Holott magas technológiai fejlettségének köszönhetően a távol-keleti szigetország a világ legjobban felkészült országa a természeti csapások ellen, ezek mégis térdre kényszeríttették. Más országot hasonló erejű csapás szinte elseperte volna a föld kerekségéről.

Miért ilyen égbekiáltóan igazságtalan a sors? Hiszen a japánokat korábban is érték szörnyű csapások, elég az atombombák pusztításaira gondolni.

Vajon mit véthettünk, kérdezhetik mások is, hogy ilyen kegyetlen a sors? „Európa közepén nincs többé haza, kerékbe törte vágyait a gyilkosok hada” – ahogy a dal szövege mondja. Szabadságvágyát kétszer – 1849-ben és 1956-ban – is leverték, hazáját megcsonkították, ötven évig, pedig az emberiség legszörnyűbb csapását, a szökőárhoz hasonlóan mindent pusztító kommunizmust volt kénytelen elviselni, míg másokat kegyesebb sorssal ajándékozott meg a történelem.

Ki érti ezt? Talán éppen a történelem. A háborúban porrá zúzott Japán felemelkedett, s kivívta a világ csodálatát, noha 1945-ben kevesen számítottak volna rá. Most is talpra fog állni. Németország is feltámadt hamvaiból. Kitartó kemény munkával, összefogással, reménnyel. Európa közepén sem tudták megtörni a nemzet szabadságvágyát, sem egységét, s kilátásaink jobbak, mint bármikor az utóbbi 70 évben. Nemzeti szabadságunkat emelt fővel ünnepeljük. Mert a reményt, az emberi akaratot, a szabadságvágyat vagy a nemzeti összetartozást semmilyen csapás sem képes megtörni. Épp ellenkezőleg, megerősíti. A felemelkedéshez.