Félünk a csalástól?

Olvasom a nyolcadik osztályosok idei képességfelmérő vizsgájáról a híradást. Az esetleges csalások elkerülését célzó minisztériumi rendeletet. Az osztálytermek bekamerázása a felmérések idejére, még hagyján. Viszont a dolgozatok javításának újabb módozatait dolgozták ki. Az, hogy a javító két szaktanár még egymás kilétéről sem tudhat, nehogy megegyezzenek valamiben, a hazai „szekretománia” (titkolózás) egyik újabb példája. Aztán: hat megye esetében a dolgozatok javítása számítógépes alkalmazások kísérleti bevezetésével történik. (Adódik a kérdés: annyira nem bíznak a tanárok ítélőképességében?)

Esküszöm, egy doktori disszertáció elbírálását, megvédését nem övezi ennyi bizalmatlanság. Nem tenném kezemet a tűzbe azért, hogy a disszertáció szövege eredeti, hogy nem valahonnan koppintott, de manapság legalább meg lehet hallgatni. (Nem úgy, mint annak idején, amikor az akadémikus asszony disszertációjának helye és ideje titokban maradt!)

Évtizedeken (évszázadokon) keresztül a tanintézetek pedagógusai ítélték meg, hogy saját diákjaik közül kit tartanak alkalmasnak arra, hogy folytassa tanulmányait. Tették saját presztízsük óvására is. Akiről pedig úgy döntöttek, hogy meg kell ismételnie az utolsó oktatási évet, az semmiképpen sem felelt volna meg a következő kihívásoknak. Felkészületlen, minimális tudásanyagot nem ismerő végzőst útnak indítani egyenlő volt az illető tanintézet renoméjának a csökkentésével. Az érintett családokban, a megbuktatott tanulókban fel sem merült a tanári csalás, a svindlizés gondolata.

Szóval a minisztérium szakemberei félnek a csalástól. Nem bíznak meg az iskolák pedagógusaiban. Bizonyára joggal (?), mert valószínűleg az általuk (valahol, esetleg több helyen észlelt keserű tapasztalatokból), indulnak ki. 

Nem analógia-keresésből, csak a bizalmatlansággal kapcsolatban jut eszembe a kommunista diktatúra utolsó éveinek egyik esete. Egy fővárosból kiküldött pártaktivista Arad megye egyik községében túl kevésnek találta a kukoricaföldeken a termést dézsmálók megfigyelésére állított „magasleseket”. „Nálunk sokkal többet készítettünk” – elégedetlenkedett. Mire a helyi önkormányzat vezetője frappánsan azt válaszolta: „Nálunk elég ennyi is, mert kevesebben lopnak!” Nem vonatkozhat(na) ugyanez a megállapítás iskoláink nagyobb hányadára is?

Tisztelt hölgyek és urak a szakminisztériumból. Nem tisztem, de nem is szeretnék Önöknek semmiféle tanácsot sugallni. Viszont jobb lenne nagyobb autonómiát biztosítani a tanintézeteknek. Döntsenek ők olyan tanulók sorsáról, akiket éveken keresztül felkészítettek, ismerik képességeiket, bizonyára hiányosságaikat is. Ha szigorúbb, hatékonyabb intézkedéseket szeretnének foganatosítani, akkor a bizalmatlankodást az úgynevezett „diplomagyárakban” kellene kezdeni. Van belőlük elég! Ott kellene szigorúbb, országos érvényű kritériumokat bevezetni. Mert nem a diplomások száma, hanem a minősége a fontos! Az előbbit statisztikailag ki lehet mutatni, az utóbbit csak a gyakorlatban.