Göröngyös vagy egyenes út?

Ukrajna jövője a NATO-ban van, hangsúlyozta csütörtöki kijevi látogatásán Jens Stoltenberg, az észak-atlanti védelmi szövetség főtitkára. A norvég nemzetiségű főtitkár többször járt Kijevben a háború előtt, annak tavalyi kezdete óta viszont először. Ez alkalommal Stoltenberg az ukrán fővároshoz közeli Bucsába is ellátogatott, és fejet hajtott az ártatlan áldozatok előtt. Bucsában ugyanis a megszálló oroszok vérfürdőt rendeztek tavaly, százával mészárolták le a civil lakosokat. Olyannyira, hogy Bucsa az orosz vérengzés szimbólumává vált, úgy, ahogy Srebrenica a jugoszláv háborúk kegyetlenségének a jelképéve.Stoltenberg kettős céllal utazott Kijevbe: egyrészt, hogy biztosítsa Ukrajnát, hogy a NATO továbbra is támogatja honvédő háborúját, másrészt pedig, hogy személyesen hívja meg Zelenszkij elnököt a NATO júliusi csúcsára a litvániai Vilniusba. Noha előbbi téren is akadnak komoly nézeteltérésék – Ukrajna kevesebb fegyvert és lőszert kap, mint amennyire szüksége lenne és amennyit Kijev és Varsó kér –, az utóbbi a tüskésebb ügy.Zelenszkíj ugyanis már korábban jelezte, hogy csak akkor hajlandó személyesen elmenni Vilniusba, ha ott Ukrajna NATO-csatlakozása zöld jelzést kap, konkrét garanciát, hogy taggá válhat (diplomáciai nyelven: meghívást). Vagyis politikai döntést.Több mint egy év háború alatt Ukrajna hadserege egyre inkább NATO-kompatibilissé válik. Régi szovjet fegyverei fokozatosan használódnak el, mennek tönkre vagy semmisülnek meg a harcokban, s helyettük NATO-fegyverek érkeznek. Egyre korszerűbbek, az ukrán hadsereg hősi ellenállása meggyőzte az eleinte fölöttébb szkeptikus amerikaiakat, hogy érdemes korszerű fegyverekkel ellátni Ukrajnát, azok nem esnek rögtön az oroszok kezébe. Az ukrán hadsereg egyre több tisztje részesült vagy részesül NATO- kiképzésben amerikai és brit bázisokon, s a NATO-val való együttműködés is egyre jelentősebb, a védekezés és a tavaly szeptemberi nagy harkivi offenzíva terveit az ukrán vezetés az amerikaiakkal és a britekkel együtt dolgozta ki. Az információcsere is egyre olajozottabb, az amerikai hírszerzés sokat segített az ukránoknak. Vagyis a jól képzett, éles háborúban edzett ukrán hadsereg már most is nagymértékben NATO-kompatibilis, fegyverek, tiszti képzettség, információcsere és harctéri együttműködés szempontjából egyaránt. Nagyobb mértékben, mint a legtöbb európai NATO-tagország hadserege, amelyek csak közös gyakorlatokon vettek részt, de élesben – szerencsére – még nem próbálhatták ki az együttműködést. Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy az ukrán hadsereg szakképzést nyújthatna a legtöbb európai NATO-tagország hadseregének, mindenekelőtt az évek óta tudatosan leépített, siralmas helyzetét nyíltan is elismerő német Bundeswehrnek.Katonailag Ukrajna lényegében már NATO-tagnak tekinthető, már csak a politikai csatlakozás maradt hátra, vagyis az 5-ös cikkely kiterjesztése, hogy a háború után Ukrajna is bebújhasson a NATO védőernyője alá. Ezt 2008-ban, a bukaresti NATO-csúcson az orosz bűvöletben úszó Franciaország és Németország még megvétózta, azóta viszont lényegesen változott a helyzet. Akkoriban maguk az ukrajnaiak is megosztottak voltak, az ország középső és nyugati, ukrán nyelvű részei – beleértve az ott élő lengyel, román és magyar kisebbségeket – támogatták a NATO-csatlakozást, a keleti és déli, nyelvileg eloroszosodott részek viszont inkább Moszkva-pártiak voltak. Mivel az orosz agresszió mindenekelőtt Ukrajna déli és keleti részeit érinti, s az ottani oroszajkú lakosság szenved legtöbbet az orosz „felszabadítók” testvéri ölelésében, azok véleménye is gyökeresen megváltozott. Manapság nincs oroszpárti politikai vagy társadalmi szervezet Ukrajnában, Putyin agressziója egyszerűen kihúzta a talajt azok lába alól, a nyugati orientáció szinte általánossá vált.A NATO sem csaphatja be az ajtót Ukrajna előtt, ahogy Párizs és Berlin tette 2008-ban, noha utóbbi továbbra sem rajong érte. Morálisan egyszerűen lehetetlen, miután Ukrajna akkora véráldozatot vállalt a nyugati intézmény-rendszerhez való csatlakozásért – Kelet-Európában egyedüliként! A románoknak, magyaroknak, cseheknek, lengyeleknek, baltiaknak stb. szerencsére nem kellett vérükkel fizetni 20-25 évvel ezelőtt a NATO-csatlakozásért. A semlegesség ugyanis nem megoldás. Ukrajnának komoly biztonsági garanciákra van szüksége, miután Oroszország megszegte az 1994-es budapesti memorandumot, melyben kötelességet vállalt Ukrajna függetlensége és területi integritása tiszteletben tartására. Finnország is hasonló megfontolásokból bújt nemrég a NATO-paplan alá. Moszkva számára a nemzetközi egyezmények fabatkát sem érnek, a Kremlben csak az erő nyelvét értik, ezzel immár Kijevben és a nyugati fővárosokban is tisztában vannak. Kelet-Európa számára ez mindig is nyilvánvaló volt, de mára immár a nyugatiak is felébredtek Csipkerózsika-álmukból. Stoltenberg személyes meghívója és kijevi nyilatkozatai arra utalnak, hogy az észak-atlanti szövetség kész felvenni soraiba Ukrajnát. A csatlakozási tárgyalások nyilván elhúzódnak egy ideig – többek között a vétójoggal rendelkező Budapest és Bukarest Ukrajna kisebbségpolitikájával kapcsolatos  komoly és jogos aggályai miatt – a politikai akarat azonban megvan, csupán a részletkérdések rendezése maradt hátra.