Ha

Iskolába ment a kislány.

Ha tudnám, miként kell felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy ez egy nagyon fontos mondat, megtenném, mert hiszem, hogy valóban fontos. Éspedig nem egy novella legelején, amelynek meséje esetleg úgy folytatódhatna, hogy a gyermeket útközben, vagy az iskolában, vagy hazafelé menet valami nagyon jelentős, talán életre szóló élmény, benyomás érte.

Nem kitalált elbeszélés kezdődik tehát így, hanem egy igaz történet, amelynek ismert előzményei vannak, a folytatása és a végkifejlete azonban még erősen bizonytalan, sokféleképpen alakulhat, s mindkettőt az élet fogja majd kitalálni.

Az előzmény: az iskolába menő kislány anyja úgy másfél-két esztendeje, talán már régebben az egyik aradi aluljáróban (vannak ilyenek a mikelakai vasút alatt) kéregetett a két oldalról jövő autók „irányítása” ürügyén. Nos, telt az idő, iskoláskorú lett az óvodát elbliccelő kislány, aki – persze, hogy betanították rá – a köszönés után, esetleg helyette az „adj ötven banit, bácsi, néni” szöveget ismételgette rutinosan és rámenősen az átkelő gyalogosoknak, a megálló autósoknak.

Sok áthaladónak villant át a fején, vajon mi lesz, mi lehet ebből a gyerekből? Mire mehet az aluljáróban összeszedett tudásával, élettapasztalataival?  

Hát ezt a kislányt íratták most iskolába.

Ha minden hasonló gyermek – van belőlük elég – ilyenkor, ősz elején iskolába menne, s ott meg is maradna, tíz-tizenöt év múlva már lehetne valami változás. Feltéve, ha a kislány anyjának (meg a ki tudja, hol lévő és mivel foglalkozó apjának) a mai társadalom tudna valamiféle (kezdetben gyenge, vagy semmilyen felkészültséggel is elvégezhető) munkát biztosítani, hogy legyen miből eltartania magát és családját, és ne szoruljon a járókelők bizonytalan alamizsnájára. A romakérdés két sarkköve a munka és a tanulás – ha egyik is hiányzik, a nagy dérrel-dúrral beharangozott, a felzárkózást, integrálódást célzó (vajon valóban készülő?) európai romastratégia fabatkát sem ér. Mint ahogy az sem, ha a román nyelv értelmező szótárában, mint hírlik, átírják a „cigány” és a „zsidó” címszavakat, mert dehonesztálók, tartalmukban sértők. Már rég törölni kellett volna őket, de ennyi nagyon kevés. A társadalomnak sürgősen és határozottan lépnie kellene, de a jelek szerint ma még nem tudja, merre, mit és hogyan.