Himnusztörténetek

Kétségtelenül megható az első történet: egy ismert hazai politikust, a kemény fickónak ismert egykori belügyminisztert akkor kapták lencsevégre az ország legnagyobb, legkorszerűbb stadionjának (meglehetősen botrányosra sikeredett) avatóján, amikor folytak a könnyei a román himnusz hallatán, a felemelő érzéstől talán a szava is elakadt.

Az általában ünnepélyes alkalmakkor játszott, énekelt himnusz, lám, torokszorító élmény lehet egy hazafi számára, különösen, ha ötvenezres tömeg énekli.

De folytassuk a történetet a fennkölt érzéseket, haza- szabadságszeretetet magasztaló, harcra buzdító, a halálmegvető bátorságot, a saját erényeket, a dicső származást felemlegető énekekről egy távolról sem megható, inkább nevetséges epizóddal, ami egy napig izgalomban tartotta a szenzációra éhes sajtót. Tárgyalták a témát kitartóan pró és kontra tévéadókon, újságokban, hogy akkor hogy is van csak, illik-e, szabad-e, megengedhető-e, büntetendő-e a himnusz szövegének megváltoztatása, pontosabban felcserélése. A stadionavatón himnuszéneklésre felkért művész ugyanis gondolt egyet, s egy nevet tartalmazó passzust a nemzeti himnusz másik versszakának két sorával helyettesített: az előadott változatból kimaradt a szöveg szerint „harcokban győztes” Traian neve (a római császár, mint köztudott, Decebállal együtt a román nép ősatyja). Van azonban, napjainkban, egy másik, szintén nagy hatalmú Traian is – van-e, aki nem tudná, kiről van szó? –, az énekes pedig, elmondása szerint, éppen ezért nem emlegette, hogy nehogy konfúzió származzék belőle.

Konfúzióról nem tudunk, botrányról azonban igen.

A mai iskolakezdésről jut eszünkbe: tanügyminiszterünkben felmerült, hogy bevezesse – pontosabban: újra bevezesse – a himnusz kötelező iskolai éneklését. Ha nem naponta, legalább hetente egyszer. Azok a ma már nem fiatal emberek, akik egykoron minden nap énekelték, reggelente, az első óra kezdetén a himnuszt, biztosan nem ajánlanák, inkább elmesélnék neki: a rutinszerű éneklés inkább megutáltatja, mint megszeretteti. A himnusz ünnepélyes alkalmakra való, ha túl gyakran rákényszerítik a fiatalt, az igen nagy valószínűséggel ellenérzést vált ki belőle, és felnőtt korában biztosan nem fog könnyezni hallatán.