Hogyan tovább?

A koronavírus egyelőre sok szempontból titokzatos jelenség.

A médiában olyan vélemények is elhangzanak, megjelennek, hogy járvány olyan, társadalmi változásokat indított el, ami nem teszi lehetővé, a régi életmód folytatását. Már semmi sem lesz, úgy ahogy volt.

Az ember, pár évszázad alatt odajutott, hogy a technológiai fejlődést követő globalizáció, a fogyasztói táradalom kialakulása, a nyersanyag források kimerülése, a bolygónk szennyezése, az emberek létszámának növekedése, olyan helyzetet kreált, ami már szinte meghaladja, Földünk eltartó erejét.

Sokan, már régóta előre láttak ilyen változást bolygónk életében. A koronavírus egyik pillanatról a másikra elérte azt, amit a zöldek, már régóta követelnek: drasztikusan csökkentette az országok, kontinensek közötti forgalmat, leállította a fékevesztett növekedést a gazdaságban.

S ez már nem fenyegetés, hanem tény, azt is mondhatnánk tragédia, ami összeomláshoz, mások szerint megtisztuláshoz is vezethet.

Az is lehetséges, hogy nagy erőfeszítések árán, a fejlődést vissza lehet terelni régi kerékvágásába. Lehet, hogy a gazdaság ismét virulni fog, de az egy mindinkább beteg társadalomban fog bekövetkezni. A kormányok majd mindent megtesznek, hogy újra fellendítsék a gazdaságukat, s annak lesznek haszonélvezői is. Az újraélesztés óriási költségeit, ha közösen fedezi is a társadalom, a hasznát csak a szerencsés kisebbség fogja élvezni.

Mások már forgatókönyvet is elővetítenek a helyzet megoldására. Megszüntetnék a növekedési kényszert és a hatékonysági hajszát. Előre láthatónak vélik a járműipar és az egész árumozgatási logisztikai ágazat tönkremenését, és a monetáris szféra részesedésének és a tőke hozamának a csökkenését is. Azt javasolják, hogy a régiók és országok maguk állítsák elő legalább az alapvető szükségleti cikkeket – mindenekelőtt az élelmiszert. Így sem az embereknek sem az áruknak nem kellene annyit utazgatni, és rengeteg munkahely is keletkezne. Igaz nem olyan rentábilis, mint régebb, de nem is keletkezne annyi hulladék, káros kibocsátás.

.

,,Az emberek milliói, akiket a szegénység vagy a gazdagság idáig arra kényszerített, hogy egyik kontinensről a másikra vándoroljanak megélhetést keresve, vagy, hogy megszabaduljanak pénzüktől és szabadidejüktől, felfedeznének egy kisebb világot, amit a magukénak mondhatnak és otthonossá tehetnek; egy világot, amelynek nem fogyasztói, hanem alkotói. Benne nem versenytársakat, hanem társakat találnának. Végül, hogy ezekkel szót érthessenek, és együtt tudjanak működni, kénytelenek lennének helyreállítani a politika eredeti értelmét: a békés egyet-nem-értés kultúráját “. (Lányi András: Történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük című írása nyomán)

Jankó András