Hosszú

Ismerősök közötti beszélgetésekben gyakran hallani mostanában a „hosszú” kifejezést: arra vonatkozik, hogy ha egy adott témában az előadó nem akar, esetleg nem tud részletes magyarázatot, érvet fűzni mondanivalójához, elintézi a „hosszú” pillanatnyi divatszóval, ami amolyan „jópofi” beszólásnak is elmegy.

De ne kalandozzunk el, a témánk: miért mondott le csütörtökön a pénzügyminiszter?

Hosszú. Legalább két, többé-kevésbé elfogadható válasz-variáns van rá.

A keret: Románia pénzügy-, egészségügyi meg jónéhány más minisztere olyan, mint az üres kamra szólásbeli háziasszonya: bolond. Addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér, a takaró pedig, akárhogy nyúzza-húzza-rendezi, rövid, mindig kilóg alóla valamelyik, egyformán fázó testrésze, és nincs mód, hacsak nem egy másik, szintén fontos terület (a kormányban párttársa, elméletileg szövetségese) rovására, a takaró megnagyobbítására. A józan gondolkodású átlagember jószerével fel se éri ésszel, hogyan mer vállalkozni valaki a tárcavezető szerepében arra, hogy egy bizonyos területen megoldja a megoldhatatlan gondokat.

Szerintem a (csütörtökig volt) pénzügyminiszter rájött arra, hogy képtelen megoldani a valutában felvett kölcsönök visszafizetésére vonatkozó, kormány által hozott rendelet okozta gondokat, s arra hivatkozva, hogy komoly munka vár rá a választások előkészítésében („18 órát dolgoztam eddig is naponta”, mondta tévényilatkozatában), lemondott a miniszterségről, hogy „csak pártjának szentelhesse értékes napjait, perceit”. Amiből arra is következtethetnénk, a formális logika szabályai szerint, hogy a pártérdekek fontosabbak az országénál.

Kitérhetnénk, természetesen, arra is, hogy a valutában felvett kölcsönök visszafizetésének Romániában is becsődölt ügyében – hasonló problémák merültek fel Olaszországban már évekkel ezelőtt, Magyarországon tavalyelőtt – az államnak valamilyen megoldást kell találnia, ha nem akarja családok adósságspirálba mondhatni ártatlanul belerángatott százezreinek (az esetek száma, állítólag, 907 ezer) teljes csődjét, és ezzel a rendkívül komoly szociális gondot. A bajt tetézi, hogy a megoldás átbeszélését, egyeztetését illetően, a kormánykoalíción belül, teljes az egyet nem értés, mindenki másként tudja és beszél a történetről. Ami akkor sem üdvös, ha egy országban jól mennek a dolgok. Rólunk azonban ezt aligha lehetne elmondani.