Ismét gyászolunk

Pár évvel ezelőtt, szép kora őszi napon, beléptem régi kedves iskolánk udvarába, ismét gyülekeztek a vén diákok, az Alma Mater kétévenként megtartott találkozóján. Talán húsz méterre a kaputól, jobbra-balra kis csoportok álltak, beszélgettek. Ismerőst kerestem. Az egyik csoport közelében egy alacsony, magányos férfit pillantottam meg. Elég korosnak véltem, gondoltam ez az én emberem lehet, talán egy régi osztálytárs. Közelebb érve láttam, hogy egy újság félét tart a kezében. Melléje érve mit látok, régi újságunk, a Törekvő Ifjúság egy példányát szorongatta, de úgy, hogy mások is lássák, így jelezve, hogy Ő egy régi „tag”, egyike a legrégibbeknek.

Egymás nyakába borultunk. Ottókám, hát megtaláltál, azért vettem magamhoz a régi kis lapot, talán találkozom valakivel a régiekből – mondta Albert Ferenc, a Magyar Vegyes Líceum 1949-ben végzett növendéke. A régi kis diáklap ötödik, legutolsó számában, 1947. december 5-én jelent meg A koldus című novellája, egy nagyszerű kis írás. Gimnáziumunk és a Zárda növendékei, őszinte csodálattal olvasták, és még a tanári kar is méltatta, hogy egy VII.-es gimnazista milyen nagyszerűen fogalmaz. Ez volt első nyomtatott írása, aztán sok évtizedeken keresztül ezer és ezer értékes gondolattal gazdagította az erdélyi magyarság szellemi tárházát.

Felesége tudatta velem, hogy: „Bánatomban erőt véve magamon értesítem, hogy Dénes halk szava tegnap este örökre elhalkult”.

Alebert Ferenc (Dénes) egyetemi tanár 1929. augusztus 29-én született, és 94. évében 2023. február 28-án temesvári otthonában, szerettei körében elhunyt.

Nem írok Róla sokat, nem méltatom, mert Őt mindenki ismerte Erdélyben, akit egy kicsit is érdekelt az itteni magyarság sorsa. Az erdélyi magyarságot érintő közérdekű kérdések mindegyikével foglalkozott írásaiban, előadásaiban. Csak annyit mondhatok, Erdély egy nagyszerű embert vesztett el, hiányát sokáig érezni fogjuk.

Gyakori telepatikus érzéseim ismét jelentkeztek, már napok óta készültem, hogy írok egy pár sort, vagy telefonon jelentkezem Nála, hiszen régen nem beszéltünk.

Nagyon fájdalmas ez a hír nekem. Bár keveset voltunk együtt az életben, sok közös volt bennünk, úgy éreztem, hogy szeretjük egymást, hogy kisgimnazista korunk óta a szívünkben, lelkünkben és emlékezetünkben tartottuk egymást.

Mind kevesebben leszünk abból a régi, nagyon erős, értelmes és nehéz időket megélő korosztályból.

Drága jó barátom, pihenj békésen, lehet, hogy valahol talán mégis találkozunk.