Jelzésértékű

Ha egy eseményre különösebben felfigyelünk, célzást, vagy figyelmeztetést fedezünk fel, akkor azt mondjuk, hogy jelzésértékű. A diplomáciában, politikai megbeszéléseknél, fontos személyek találkozása után, a médiában használatos és elég tömör véleményezés, idegen szóval szignifikáns.

Nos, Orbán Viktor moszkvai látogatása, és ötórás tanácskozása az orosz elnökkel, vitán felül jelzésértékű. Az egy másik kérdés, hogy ebből az eseményből, ki milyen tanulságot von le, tehát a jelzést pozitívnak, vagy inkább negatívnak tekinti-e.

Nekünk, magyaroknak egy ilyen találkozást, ha józan ésszel gondolkodunk, mindenképpen előnyösnek kell tekintenünk, mert eltekintve a „rázós” politikai légkörtől, és az oroszokra nagy részben ellenségesen tekintő nyugati diplomáciától, Putyin elnök mégis csak a világ egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmának a vezetője, és ha valakivel öt óra hosszat tárgyal, fontos, gazdasági és politikai kérdésekről, az jelenthet valami. 

Persze erre is van magyarázat, mert uniós körökben úgy vélik, hogy Putyin igyekszik az Uniót megosztani és a magyar tárgyaló fél erre a célra alkalmas lehet. A magyar miniszterelnököt, elutazása előtt figyelmeztették is erre a veszélyes szándékra, és megkérték, hogy mindenképpen az európai álláspontot kell képviselnie. Ez viszont relatív, mert Európában, minden normálisan gondolkodó politikus, nem is beszélve a polgárokról, nem kezdene Ukrajna miatt háborút az oroszokkal. Hol van tehát pontosan az európai álláspont? Egyesek szerint az Egyesült Államok geopolitikai rögeszméiben, melynek értelmében a NATO-t fel lehet használni az oroszok sakkban tartására.

Orbán bírálói szemére vetik, hogy 1989-ben még hazaküldte volna őket, követelte a szovjet csapatok haladéktalan kivonását, ma pedig már úgy jár Putyinhoz, mint a legjobb barátjához. Az ilyen vélemények, amellett, hogy rosszindulatúak, még buták is, nem ismerik a történelmi tényeket. 1989-ben a magyarok, Orbán is, a szovjet csapatok ellen lázadoztak, akik 1956-ban vérbe fojtották a magyar forradalmat. Ma, az oroszokkal, nem a szovjet hatalommal tárgyalunk. Arról kevesebb szó esik, hogy ’56-ban a NATO miért nem mozdította meg, legalább az egyik kisujját. A mai ember számára túl sok a történelmi lecke, ráadásul még félre is vezetik a tömegeket.

Az oroszokkal való tárgyalás elsősorban a magyar gazdasági érdekeket szolgálja, ezt mindenki tudja, hiszen a sokat emlegetett és dicsért rezsicsökkentés az orosz gáz nélkül csak álom maradna. Politikai érdekünk az is, hogy keletről ne érjék az országot kellemetlen meglepetések. Délről, folytatólagosan migráns tömegek érkeznek, nyugatról egy olyan liberális ideológiát akarnak ránk erőszakolni, ami teljesen felforgatná, megmérgezné, végül elsöpörné faji, nemzeti és vallási identitásunkat.

Milliók szenvedtek hetven évig a kommunizmus miatt, de ezt a mérget ők is nyugatról kapták, nem ők találták ki. Ne tegyünk tehát egyenlőségi jelet orosz és szovjet közé.

Az április választáson közösen induló  hatpárti ellenzéki összefogás, közös közleményben azt üzenték Magyarország miniszterelnökének, hogyha Moszkvába megy, akkor haza se jöjjön. A magyar médiában naponta hallok a választásra készülő baloldalról, szerintem ez az egyetlen kijelentés megpecsételheti a sorsukat.

A moszkvai látogatás sikeréről, vagy estleges kudarcáról, még sokat fogunk hallani. Nem tudom, hogy az oroszok, az orosz nép mennyire szeret minket, hiszen sokszor voltunk ellenségek. Azt sem tudom, nálunk, magyaroknál milyen az oroszok irányába a hangulat, hiszen a háborút és azt a hetven évet, nehéz elfelejteni, de Putyin elnök és Orbán találkozásait mindig dicsérni fogom. Az én politikai szimatom, már csak ezt sugallja.