Jó üzlet a halál

Nézem az orosz–ukrán háború színteréről érkezett felvételeket.

Némely település második világháborús képekre emlékeztet. Így, az égre meredő csupasz falakkal nézett ki a háború után a lebombázott Varsó, Budapest, Sztálingrád, Berlin, Drezda, Köln, Tokió, München. Sorolhatnánk tovább is. Akkor az emberi őrültség fél évtized alatt elpusztított korábban gondosan felépített hajlékokat, milliárdos értékű anyagi javakat, megsemmisített pótolhatatlan kultúrkincseket. De mindenekelőtt kiirtotta félszáz millió embertársát.

S ami tragédia: nem okult még ebből sem.

Most ismét dörögnek a fegyverek a közelünkben is. Szláv testvér harcol szláv testvére ellen. És ami még fájdalmasabb: nem is saját érdekeiért. Olvasom a Marosi Antal haditudósítóval készített interjút. Ebből idézek: „Azt látom, hogy az ukránok mások helyett halnak meg. Ez nem az ő háborújuk, sokkal inkább az amerikaiaké. Az ukránok is tudnak erről, de nem képesek tenni ellene.” Nem ők az elsők, akik így járnak, s valószínűleg nem is az utolsók lesznek.

A magyar rádió kiküldött tudósítójának nyilatkozata egybecseng avval a lövészárokban mobiltelefonnal felvett beszélgetéssel, amelyben az egyik didergő, éhes ukrán katona (természetesen névtelenül) azt üzeni államelnökének: imádkozzon azért, hogy az oroszok hamarabb érjenek Kijevbe, mint ők, mert… 

Ennek ellenére fegyverszünetről, békéről egy szó sem esik. Erről eszembe jut az 1914-es fényképfelvétel, amikor a tömeg „Éljen a háború!” feliratú táblával vonult Budapest utcáira. Mert fogalmuk sem volt arról, mi következik. Egy fél év múlva, az emberveszteségeket és az ellátási nehézségeket tapasztalva már egészen más volt a közhangulat, de akkor már senki sem mert az utcára vonulni háborúellenes plakáttal és jelszavakkal. Mint mostanság Ukrajnában vagy Oroszországban sem.

Amerika már eddig dollár milliárdokat ölt bele az ukrán hadsereg támogatásába. Az Európa Unió ugyanezt tette és teszi euróban. Nem véletlenül! Hogy hány ember hal meg a fronton és a mögött, azt senki sem számolja. Járulékos veszteség, mondják a fegyvert gyártók, a politikusok, akik milliós nagyságrendben szállítják a fegyvereket és lőszereket a harcoló feleknek. Hadd öljék egymást.

Jó üzlet a halál! Különösen az amerikaiaknak. Ők az utolsó emberig kitartanak. Harcolni fognak, mint tették azt immár többször másutt is. Most az utolsó ukránig. És jól is jön nekik, mert gyengíthetik orosz ellenfelüket.

Mennyire ocsmány dolog ez a politika!