Kedves, szép szokás: Mărțișor

Írhattam volna: Márciuskát.

Tájainkon talán illendőbb a címben alkalmazott szóhasználat.

A szó, románul és magyarul, a tavasz ébredésére, a jó kapcsolatokra utal, szeretetet, szerelmet sugároz. Apró figyelmesség, szerény ajándék. A mélyben gyökerező román néphagyomány.

*

Régi, 85-80 éves emlék. Mi „fiúk” a hónap első napján mărțișorral, kedveskedtünk a leányoknak. Nem vásároltuk – nem is láttam, hogy szülővárosomban árulták volna –, „készítettük”. Pontosabban készíttettük. A nagynéném gondoskodott arról, hogy a szomszéd kislány tőlem kapja a legszebb mărțișort. Lupșa Vali odahaza magyarul beszélt, református istentiszteletre járt, s minden reggel kézen fogva vitt engem a román óvodába. Ő egy teljes évvel „nagyobb” volt, mint én.

A mărțișor olyan volt, mint egy üstökös. Volt feje, a csóváját fehér és piros fonalakból sodorták, a végét kirojtozták. A feje két vagy három különböző mérető, egymásba varrt piros-fehér gombocska volt. Láttam fémlemezből kikalapált, pirosra festett szívecskét, szerencsepatkót és négylevelű lóherét is. Ritkán! Nagy keletje volt a valamilyen, középen lukas baninak, amit könnyen fehér és piros fonallal körül lehetett fonni.

Gyakori kísérő volt egy hóvirág- vagy ibolyacsokor.

Történt pedig, hogy 1940 késő őszén, hosszas búcsúzkodás után, eltűntem a mărțișoros világból, s következő év március idusán már piros-fehér-zöld kokárdát tűzött a mellemre anyám.

Ha jól emlékszem 20 éven át, nem volt gondom a mărțișorral. Az árusok asztalait aprólékosan megszemléltem, emlékeztem szülővárosomra és Lupșa Valira, de nem volt kinek kedveskedjek ezzel a szép szokással.

Húsz év után, 1960-ban kétnyelvűvé vált iskolánkban majdnem politikai ügy lett ebből a szelíd szokásból.

A magyar osztályok tartózkodók voltak, a március 8-i, nőnapi virágajándékozással egyenesen szembeszegültek. Igazgatói bölcsesség, osztályfőnöki előrelátás kellett ahhoz, hogy az évek multával ne utasítás, hanem őszinte tisztelet és szeretet álljon a márciuska ajándékozása mögött.

Érzésben, emlékezésben arra a sok kedves kolléganőre, egykori diákra, barátra gondolok, akiknek szívem szerint most, 2020. március 1-jén márciuskát – mărțișort – ajándékoznék. Úgy érzem a fehér és piros szálacskák összekapcsolnak.

*

A feleségem, tanárnőként, sok mărțișort kapott. A születése utáni második évtől a leányom is. Tőlem is. Kap ma is. Kapott azokban az években is, amikor Ausztráliban dolgozott. Nem tűzi ki, de egy dobozban gondosan őrzi valamennyi kis díszes apróságot.

Egy erdélyi kötődésű nagymama várja és elvárja, hogy eljusson hozzá Aradról az idei mărțișor. Bajor unokája is kap. Ő kitűzi, s ha kell, hosszasan magyarázza társainak, hogy ez Siebenbürgenből, Rumänien való, ahonnan a nagyszülei és szülei származnak.

– Dies ist der alte Brauch vom 1. März!

Réhon József