Kell az a pénz!

Bár az utóbbi években (évtizedekben) fájdalmas és pótolhatatlan veszteségek értek, elmondhatom, kiterjedt baráti köröm van. „Még” vannak barátaim a közelemben és a távoli földrészeken is: fiúk és férfiak, leányok és asszonyok. Több a barátom, mint az ellenségem. Jó ezt tudni és érezni.

Van egy szabálytalan „kör” Arad–Székelyudvarhely–Kolozsvár–Nagyvárad–Pánd–Szeged között, ami egybefűz hét „brancsbéli” – egykori bolyaista – szép-, „hajlottkorú” havert, magunk között szólva vén f…..it. A barátság 66 „bis” 74 éve érlelődik közöttük.

Majdnem „alanyi jogon” hozzánk csapódott egy hannoveri „Herczeg”, aki évtizedeken át „autóban utazott” (autókereskedést vezetett) – a határon innen és túl is –, valamint egy hetvenkedő, ugyancsak brancsbeli, kajánkodásra hajlamos, félegyházai gyerkőc.

Írásban és szóban értekezünk rakoncátlankodó testrészeinkről, a sportról, a világ folyásáról, a nőkről – nagyon szép emlékeink vannak –, de preferált témánk: még meddig heccelhetjük egymást, hogyan és milyen sorrendben költözünk át az árnyékvilágba.     

Tesszük mindezt jó adag huncutsággal és öniróniával, mert bár komolyan dolgoztunk, de vidáman éltünk. Voltak passzióink. Az egyik néptáncolt, a másik dalárdákban domborított, profi szinten kosárlabdázott, vívott, teniszezett vagy csak a színházakat bújta. Külön szólok nagyváradi körelnökünkről, aki sok más hobbija mellett, legalább 76 éve megrögzötten szervezi maga körül a közösséget. Az egyik kolozsvári haver – a bátyja miatt fogadtuk magunk közé – azon kívül, hogy gyógyszereket talált ki, zongorázott, futballozott, később szenátorságra, prefektusi ténykedésre adta a fejét, még mindég szervezi a közösséget, közíróként is ismert.

Magam, hogy Kovách Gézát idézzem, „végig kártyáztam fél Erdélyt”, elég sok papírt fogyasztottam el értelmetlenül, vagy csak egy kicsit hasznosan.

Szóval vidám fickók voltunk, egy kicsit meg is maradtunk ebben a minőségünkben, de azért komolyan, vagy csak brahiból, mi is latolgatjuk a reánk váró elkerülhetetlent.

A hetvenkedő, kajánkodó félegyházai, miután észrevette, hogy kissé magam alá csúsztam ezeket mondta a telefonba:

– Tarts ki öreg! Még egy kis idő és alanyi jogon felmarkolhatsz kilencvenezer pénzt!

Utána néztem. Nem lódított. Sőt! A 90 ezer után számíthatok a 95 ezerre, aztán a 100-ra. A skála egészen 120-ig mutat.

Felemeltem a fejem, a pacemakerem szaporábban ingerelte a pulzusomat, el kezdett duzzadni bennem az erő.

Elhatároztam: ezentúl jobban vigyázok magamra.

– Mert, kell nekem az a pénz!

Talán egy használt autót is vásárolhatok belőle.