Kérdések, melyekre nincs válasz

A minket körülvevő hatalmas világ és természeti környezetünk jellemzője, hogy állandó változásban van, átalakul. Igen, átalakul, de nem vész el, mert az anyag, az tulajdonképpen energia, amiről a fizikai törvény azt mondja, hogy csak átalakul. De én távol állok a fizikától, és az emberrel foglalkozva azt mondom – mások is ezt állítják –, hogy az ember szelleme, gondolkodásmódja az ősidőktől mostanáig nem sokat változott. Az önzés, az egocentrizmus és hatalomvágy már lehet, hogy a „felegyenesedett ember”, a homo erectus tulajdonságai közé tartozott, de a homo sapiens, aki sok-sok évezred óta a fejlődés csúcsát jelentette, bizonyára már kifejlesztette ezeket a fantasztikus tulajdonságokat. Ezt bizonyítja történelmünk, melyet, ha figyelmesen olvasunk, megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a hatalmasok mindig legyőzték, leigázták a gyengébbet, a császárok, királyok, diktátorok, zsarnokok, azt tették népükkel, amit akartak, a lázadókat máglyára dobták, karóba húzták, vagy elnyelték őket a modern idők haláltáborai.

Micsoda ördögi fejlődés, hiszen ma tényleg a szellemi fejlődés csúcsán vagyunk, az ember, szinte, mindenre képes, és mégis bajban vagyunk, az egész emberi civilizáció pusztulását jövendölik, nem a vészjóslók, hanem a szakemberek, a futuristák, jövőkutatók, akik nem a misztikára, nem az ezotériára, hanem a tényekre alapoznak.

Napjainkra a homo sapiensből, homo sapiens primitivus lett, olvasom valahol, és nem nevetek, mert valójában így van, hiszen semmit nem csinálunk a józan ész, a régi klasszikus megfontoltság szintjén. Önbizalmunk már a butaság határán mozog, mert azt hisszük, hogy mi, emberek azt csinálhatunk ebben az Univerzumban, amit csak akarunk. Technikánk, technológiánk ténylegesen szuper, hiszen már a világegyetemet, a makrokozmoszt kutatjuk, ugyanakkor egy fantasztikus nanotechnológia birtokában, már az emberi sejtekbe is bejutunk, és pirinyó chipeket helyezünk el gyógyítás, vagy más célokból. Igen, mert a furfangos, és rosszindulatú emberi gondolkodás mindent kieszel, ha arról van szó, hogy hatalmát növelje. A kérdés tehát az, hogy ez a furcsa elektronikus, digitális „orwelli világ” meddig fejlődhet még, és milyen irányba tolja a hatalom és az állampolgár viszonyát.

Mi történik most, egy világjárvány kellős közepén? Már majdnem egymillió ember pusztult el az utóbbi pár hónap alatt (szerk. megj.: naponta világviszonylatban körülbelül 160 000 ember hal meg járványmentes körülmények között is), de már jön a második hullám, és nem lehet tudni, mikor lesz az egésznek vége.

A hét végén hatalmas, türelmetlen tömeg tüntetett Berlin utcáin, olyanok, akik megelégelték a helyzetet, a maszkot, az elszigeteltséget, az ellenőrzést, de vajon mit akartak valójában? Komolyan lehet-e őket venni, hiszen a betegek száma a németeknél is nő, és félő, hogy a gazdasági fejlődésre is óriási nyomás nehezedik, a munkanélküliség nő, az annyit hangoztatott GDP pedig csökken.

Bill Gattes, a „csodaember”, aki sokak szerint az egyik főszereplője ennek a „vírusügynek” a napokban kijelentette, hogy egy ilyen fertőzéshullám megállításának egyik feltétele az élet teljes leállítása. Valószínű, hogy igaza van, ha egy pár hétig a minimálisra csökkentenénk emberi tevékenykedésünket és otthon csücsülve várnánk a dolog kifejlődését, ez sokat segíthetne, de éppen ezt nem akarják sem a polgárok, de a kormányok sem, mert ha leáll a termelés, nincs adóbevétel, nincs pénz a fizetésekre, lemaradunk mások előtt stb. (Szerk. megj.: amúgy sem érne sokat, legfeljebb csak akkor lenne eredménye, ha az egész világon mindenki, minden ország egyszerre állna le, zárkózna be, de ha ez mégsem sikerül, akkor az, aki megtette, hermetikusan lezárná határait, senki se be, se ki, és tenné ezt addig, amíg bárhol a világon a járvány még aktív.)

A vírussal kapcsolatban persze rengeteg olyan verzió született, amit felsorolni sem lehet, de köztük vannak igen logikus, és – sajnos – bizonyított tények is. Az ember reménykedik, hogy igazi rossz szándék nem húzódik a dolog mögött. Ez elkeserítő lenne, mert az emberek elvesztik azt a kis bizalmukat is, amit eddig még megtartottak vezetőik irányában.

A kérdések továbbra is szaporodnak, de kevésre kapunk kielégítő választ. Mit lehet ilyenkor tenni, mit tegyen az átlag polgár, akinek sem ereje, sem lehetősége, de talán kedve sincs a dolgok irányításában részt venni. Tanácsot már sokan adtak, újat nehéz kitalálni. Talán a visszahúzódás, a csiga technika segíthet ilyenkor, mindent leegyszerűsíteni, többet foglalkozni a családdal és saját magunkkal. Hosszabb távon csak az a sokat emlegetett paradigmaváltás a megoldás, ami talán mentheti még a menthetőt.

Ahhoz viszont, hogy világunk megváltozzon, az egész emberiség gondolkodásmódjának átalakítása szükséges, és ez nagyon nehéz dolog. De ne várjunk másokra, kezdjük el mi magunk, egyedül, az eredmény nem marad el, mind többen leszünk, és talán a pozitív változás sem marad el.