Keserű tapasztalat

Fél évszázadon keresztül, de még két és fél-három évtizeddel ezelőtt is mi, kelet-közép európaiak úgy tekintettünk a nyugatra, mint a földi Paradicsomra, mint a tökéletes demokrácia modelljére. A rendszer haszonélvezőin (pártaktivisták, politikai rendőrség tagjai) kívül talán csak a legbigottabb kommunisták voltak megelégedve avval a terroron alapuló zsarnoki társadalommal, amelyet a szocialista rendszerek kialakítottak a kontinensen regnálásuk több évtizede alatt.

Akkor még álmomban sem mertem volna arra gondolni, hogy negyedszázad alatt ugyanúgy megutálom azt a szemforgató, álszent társaságot, amelynek vezetése alá csöppentünk. Egyik nem régi tévéműsorában Bayer Zsolt közismert publicista találóan jegyezte meg, hogy az „ideiglenes” ittlétük utolsó szakaszában, különösen a gorbacsovi évek alatt még a szovjetek sem engedték meg maguknak azt, hogy olyan mértékben beavatkozzanak az általuk ellenőrzött területek (NDK, Lengyelország, Magyarország) belügyeibe, mint teszi manapság az Európai Unió vezetősége. Azok, akiket senki, illetve semmiféle törvény, szabály, alkotmány arra fel nem jogosít. Arról nem is szólva, hogy az uniós bizottságokba bekerült „tanácsadók”, nem arra kiképzett „szakértők”, még csak nem is választott személyek, hanem jól megfizetett alkalmazottak.

Mifelénk a legsötétebb szovjet elnyomás éveiben volt olyan ködösítés, hírek félremagyarázása, mint történik mostanában az EU-ban. Az unió vezető politikusai szemrebbenés nélkül tagadnak le tényeket, fordítanak ki számadatokat, seprik a nekik nem tetszőket a szőnyeg alá. A kirobbant korrupciós botrányt csak „néhány” politikus rovására írják, miközben legalább 60 szocialista, baloldali képviselő, tisztviselő részvétele valószínűsíthető, amely az illető parlamenti frakció mintegy fele. Hogyan lehetséges, hogy ebből a mocsárból választottak ismét uniós, egy közismert alelnöknek egy nagyhangú LMBTQ-s aktivistát?

Hallgatom az egyik parlamenti alelnök szövegét, amelyben a „csekély számú, elégtelen” részvételre hivatkozva elutasítja a magyar nemzeti közvélemény-kutatás eredményét. Abban a nyilatkozók 97 százaléka nemet mondott az uniós szankciókra az orosz energiaforrások ügyében. (Különben már itt a tízedik embargós csomag is, bár az első kilenc semmiféle eredménnyel nem járt!) 

Ha EP-képviselő lennék (Isten mentsen meg attól!), a nyilvánosság előtt csak megkérdezném az illetőt, ki volt a matematikatanára. Mert ő még különbséget sem tud tenni arányok között. Miközben az EU által az európai 60 milliós fiatalság számára kiírt közvélemény-kutatásra beérkezett kevesebb, mint 5000 (!) szavazatot eredményként tünteti fel, a közel másfél milliós, az uniós politikára lesújtó magyar közvéleményt elégtelennek számítja. Ez utóbbiban a megkérdezettek majdnem negyede mondott véleményt, az előbbiben csupán az egy (!) százalék töredéke! Micsoda különbség! Azt viszont meg sem merik kísérelni, hogy felfigyeljenek arra a 97 százalékos NEM-re, s ezért más európai országban is rendezzenek egy közvélemény-kutatást. Félnek egy hasonló, vagy ehhez közelítő elutasító eredménytől.

Bár bizonyosan vannak, akik nem osztják a véleményemet, mégis megírom: mi, közép-kelet európaiak bizony keserűen csalódtunk a nyugati demokráciában. Hölgyeim, Uraim, nem ilyen (szájkosaras) lovat akartunk!