Két és fél centiméter lakosonként

Hogy Románia nem áll jól a közutak tekintetében, nem hír, hanem lejáratott közhely.

Nem állunk jól. Bár a régi, öreg autósok (azok a ma már egyre kevesebbek), akik 1989 előtt valamilyen csoda folytán eljutottak – az 1980-as évek elejétől borzalmas, havi 20-40 litert engedélyező üzemanyagkrízis dacára – ide-oda az országba, megerősíthetik, hogy az utóbbi 26 esztendőben azért hatalmasat léptünk előre. Az aradiaknak, találomra, csak az Arad–Temesvár vagy Arad–Nagylak utakat említeném: mindkettőn gyökeres változás következett be, ma már a törvényesen megengedett sebességen túl (nem ajánlom senkinek!) is lehet(ne) közlekedni. Egy ideje autósztrádán is, bár azokon, időről időre (mondjam így: a kezdetektől fogva?) gondok merülnek fel amiatt, hogy hazai lezserséggel, „l’as că-i bine” felfogással építették meg azokat, nem egyszer külföldi konzorciumok közreműködésével.

A Gândul c. lap alaposnak látszó és igen érdekes összeállításban foglalkozik a hazai autópályák építésének, állapotának jelenlegi helyzetével. Újságírói szempontból igen hálás (bár sok munkát, utánajárást, számítást igénylő) téma. De az újságírói egyetemeken világszerte mindmáig, nagyjából, így oktatják a nebulókat: nem az az olvasót érdeklő hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem az, ha fordítva...

A hazai sztrádaépítésben pedig évek óta (majdnem) mindig minden „fordítva” történik.

Sajnos.

Nos, ebben a tudósításban olvasom, hogy Romániában, jelenleg 2,4 centiméternyi autósztráda jut egy lakosra. A magam számításai szerint kicsivel több, közelít a három centihez, de elismerem: nincsenek birtokomban pontos adatok.

Mindez nem lenne azonban releváns, ha nem tudnánk, hogy Bulgáriában (ez az az ország, ugye, nagy örömünkre, amelyik majdnem minden eurostatisztikában mögöttünk áll) háromszor akkora sztrádaszakasz esik egy lakos fejére. (Hogy is bírják el?) Nem beszélve, mondjuk, Németországról, ahol velünk szemben nyolcszoros az arány. (Jó, a németek már az 1930-as években elkezdték sztrádahálózatuk kiépítését, s ma nagyon sokfelé már 3x3 – néhol több – sávos utakon autóznak. Igaz, sokkal többen és sokkal több kocsival. Talán nem mellesleg: a mienknél jóval kedvezőbb baleseti statisztikák mellett.)

Mindez nem is volna igazán érdekes, hiszen később indultunk, nehezebb pozíciókból, meg minden. Az érdekes (és tragikus) az, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségeket nem használjuk ki, sztrádáink építése (még akkor is, ha netalán lenne rájuk pénzügyi fedezet) évről évre késik, lemarad a vállalkozók felelőtlensége, a kisajátítás nehézségei, a slendrián (lépten-nyomon helyrehozást igénylő) munka stb. következtében.

Igyekezni kellene – legalább Bulgáriát utolérni.

Jámbor Gyula