Kirekesztés?

A Magyar Értelmező Szótár szerint a címben szereplő szó (idegen szóhasználattal diszkrimináció) azt jelenti, hogy „megakadályoz valakit abban, hogy valamely jogát érvényesítse”. Például azt, hogy anyanyelvét használja. Mint az Antonescu-diktatúrában, amikor az üzletekben kötelező volt kiírni, hogy „Csak románul beszéljenek!” Vagy megtiltani a történelmi nevek, jelképek használatát. Mint most szintén idehaza, amikor a bíróság mondta ki, hogy „Székelyföld márpedig nincs Romániában”. Létezhet Máramaros, Olténia, Dobrudzsa, Bukovina, akár Barcaság is, de Székelyföld egy istennek sem. A román parlament ügyeletes „nemeztőre” arra is ügyel, hogy nehogy rosszul fordítsák le és írják ki magyarul a „primărie” szót, mert az számára felér egy nemzetárulással. Ezért jelentget fel mindenkit, ezért folytatnak véget nem érő pereket a bíróságokon.

Kirekesztés volt a náci Németországban a zsidó törvények alkalmazása, amely minden nem árja nemzetiségűt eltávolítatott a közhivatalokból. Részben kirekesztő volt a hasonló magyarországi is, bár ott az csak korlátozta a zsidó egyetemi felvételizők számát a lakosság országos számarányának megfelelően.

Nem azon csodálkozom, hogy az Európa Unió fokozott figyelmet szentel a kirekesztés megszüntetésére.  Hogy egyenlő jogokat, mindenki számára egyenlő feltételeket biztosítsanak minden tagállamban. Nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül. Ez lenne a természetes. Viszont ezek a szavak a kommunista időkben használt szlogeneket juttatják sokunknak eszébe, amikor az elit (pártaktivisták, titkosszolgálat, rendőrség) kivételével az egész társadalmat kirekesztették a döntéshozatalból. De kétségtelen, hogy a szöveg nagyon szépen hangzik.

Elképesztő, hogy manapság micsoda blődségek születnek mindebből! A minap hallottam, hogy egy német egyetem felvállalta egy fiatal rendező ötletét, hogy filmet készít Samuel Becket Godot-ra várva című drámájából. Aki ismeri a darabot, tudja, hogy négy férfi szereplőre írta a szerző. A rendező meg is hirdette a meghallgatást azon színészeknek, akik játszani óhajtottak a filmben. Néhány nap után értesítették a rendezőt, hogy az ígéret ellenére az egyetem visszavonja a szponzorálási ajánlatot kirekesztés címén. A hirdetésben ugyanis négy férfiszínész keresése jelent meg, avval pedig kirekesztette a hölgyeket. Aki olvassa, hallja mindezt, annak eláll a lélegzete ekkora marhaságtól. Ráadásul nem egy falusi postahivatalról, netalán egy mosodáról, takarítási vállalkozásról, vágóhídról stb. van szó, hanem egy felsőfokú tudományos tanintézetről, amely ilyen (abszurd) döntést hozott és még nyilvánosan is közölte azt.

Kirekesztésről jut eszembe egy hasonlóan nevetséges ügy. Az, hogy az amerikai média azért kezdte ki a múlt év végén a világbajnokságot nyert argentin labdarúgó-válogatottat, mert nem volt színes bőrű játékos a keretben. (Mi lett volna, ha valamelyik afrikai csapat nyerte volna a tornát, akkor mit kifogásoltak volna?) Azt fel sem tételezte egyetlen amerikai médiaguru sem, hogy akad a világon olyan ország, amelyben nincsenek válogatott szintű színes bőrű játékosok?

Ezek után most azt várom, hogy valaki azt is felvesse, hogy hány nemzetiségű vagy hány szexuális deviáns (meleg) játékost kell bevenni minden nemzeti együttesbe, színészt a színházakba. Azért, hogy a liberálisoknak megfelelő legyen a statisztika. Nehogy egy valamilyen kisebbség hátrányos helyzetben, kirekesztve érezze magát.

Kedves olvasók, döntsék el, vajon nem hülyült-e meg a világ?!