Következik a hosszantartó, ütemes taps

Nézem az anyaországból érkező napi híreket, kommentárokat. Minket, akik 1965-től megéltük a román diktátor felemelkedését és negyedszázados regnálását, aggodalommal töltenek el a látottak-hallottak. A jelenlegi magyar miniszterelnök is ahhoz hasonlóan kezdte „uralkodását”. Sőt, még meredekebben, mint Ceaușescu tette annak idején beiktatásakor. Ő ugyanis megfejelte azt egy katonai parádéval. 

Jó néhány évtizedet megéltem, figyelemmel kísértem a világpolitika eseményeit, de mindeddig még nem hallottam arról, hogy egy miniszterelnököt katonai díszszemlével iktatnak be hivatalába. Koronás főt és államelnököt igen, de kormányfőt eddig még nem! A banánköztársaságokban sem. És arra sem volt példa, hogy egy kinevezett miniszterelnök pártja győzelmének éjszakáján a parlament ablakából pezsgővel köszöntse párthíveit. Pedig a magyar törvényhozás palotája, az Országház nem az ő rezidenciája! Még nem kinevezett kormányfőként oda be sem léphetett volna. Jó, írhatjuk azt a győzelmi eufória számlájára, s nézzük tovább a két hatalomátvétel hasonlóságait. 

Azok számára, akik nem élték át a kort: a román pártfőtitkár is a tisztogatással kezdte. Szép lassan, több hónap alatt eltávolította pártja Központi Bizottságából, majd a kormányból is mindazokat, akik veszélyeztethették a hatalmát. Az elsők között „nyugdíjazta” azt a Ion Gheorghe Maurer miniszterelnököt, aki őt javasolta a főtitkári tisztségbe. Mert róla tudta, hogy intelligenciahányadosa sokkal magasabb az övénél.  Magyar Péter ugyanezen ok miatt igyekszik eltávolítani a magyar köztársasági elnököt. Pedig őt arra semmiféle alkotmányos jog nem hatalmazza fel. Az államelnök önkényes eltávolítását még Hitler sem merte megtenni, csak Hindenburg halálát követően vette fel a Führer (Országvezető) titulust. Egyedül Rákosi „szabadult meg” Tildy Zoltántól úgy, hogy lemondatta őt.

A magyar kirúgottak között vannak mindazok, akik nem hajoltak meg elég mélyen az új császár előtt. Csak a külügyminisztériumból vagy kétszázan. Összesen sok ezren olyanok, akik korábban nem foglaltak el döntéshozó állásokat. 

De emlékezzünk arra is, hogy a román diktátor három évvel a „trónralépése” után végrehajtotta az ország területi-közigazgatási átszervezését. Ugyanarra készül Magyar Péter is. a vármegyék felszámolásával. 

De az Alkotmány módosítására is készül úgy, hogy alaposan bebetonozza saját és pártja hatalmát. Mint Ceaușescu tette, amikor önmagát választatta meg államelnöknek. A magyar miniszterelnöknek az állam élére egy fejbólintó János  kell, mint például Kalinyin volt Sztálin idejében a Szovjetunióban. Az ő hűséges szolgálatát halála után egy városnév adományozásával jutalmazták. Így lett Kelet-Poroszország fővárosa Königsbergből Kalinyingrád. 

Hogy a magyar miniszterelnök szereti saját hangját hallani, arról bárki meggyőződhet hosszas tirádáinak hallgatásával. Akárcsak az egykori román diktátor, de Kuba korábbi vezetője, Fidel Castro is. Láthattuk, hogy Magyar Péter parlamenti expozéit párttársai felállva hosszasan megtapsolták. Elgondolkoztató. Megéltem azt az időt, amikor lapszámfelelősként végig kellett olvasnom az újságban a román pártfőtitkár teljes egészében közölt beszédeit. Figyelmesen, nehogy sajtóhiba maradjon benne, mert… 

A román diktátor is sokszor és sokat szónokolt. A szövegben minden, ritkábban két-három bekezdés után zárójelben ott volt a megjegyzés: Hosszantartó, ütemes taps. Mármint a hallgatóság részéről. A magyar parlamentben a hosszantartó tetszésnyilvánítás már két hónap alatt megjött. Ahogy a fejlődési irányból kikövetkeztethetjük, a romániai példa analógiájára várom a híradásokban az ütemes jelző megjelenését is.