„Ma már ez nem úgy működik!” (2.)

Nem tanulság, nem is perdöntő érvelés a következő néhány sor. Csak gondolkodtatni akarok. Elnézést kérek az olvasótól, amiért saját szakom világából villantok fel epizódokat. Így legalább csak egy szűkebb réteg ellenérzését váltom ki.

Tanítottam tankönyv nélkül, orosz nyelvből fordítottból, egyetemi tankönyv kivonatából több-kevesebb sikerrel. Napjainkban kezembe kerültek vonzó, színes, alternatív kémiatankönyvek. Alaposan átnéztem azokat. Nem találtam egyetlen olyan leírt kísérletet, amelyet évtizedekkel korábban a Kálvin János utcai iskolában ne végeztünk volna el. 

A tantárgyversenyeken használt feladatok gyűjteményét is áttanulmányoztam. Ezekből a vastagra méretezett kézikönyvekből visszaköszöntek azok a feladatok, amelyek évtizedekkel korábban adtak munkát diákjainknak.

Találtam olyan feladatokat is, amelyekkel korábban, középiskolás szinten, nem találkoztam. Kétségtelen, ezek is alkalmasak az elme élesítésére, talán a kémiai gondolkodás bővítésére is, de a gyakorlati kémiához nincs közük. Munkaigényességük viszont még az érdeklődő diákra is riasztóan hat.

Visszaemlékszem, 1957 júliusában a 4-es számú Középiskola („Zárda”) végzős diákja, VE, átadta nekem három év leckéit, házi feladatait, laboratóriumi gyakorlatait magába foglaló két vastag füzetét. VE-nek nagyon szép kalligrafikus írása volt, nem emlékszem arra, hogy egyszer is hiányzott volna az órákról, jegyzetfüzetéből nem maradtak ki leckék. VE az iskola egyik büszkesége volt, tanári pályámon biztatást jelentett, amikor mindjárt az első tanévben eljutott a fizika olimpiász országos döntőjére. A fehér papírba kötött füzeteket évekig használtam, diákjaimnak is „kikölcsönöztem”, tanuljanak belőle. Tankönyv helyett.

Nagyon szerethettem azt a diákomat, vagy kollégámat, akinek egy könnyelmű pillanatban odaajándékoztam a köteteket. Talán vissza is kérném, ha tudnám, kihez forduljak.

A napokban 55 éves találkozón voltam. Ismét a „Zárda”. A találkozó egy lazább pillanatában, az egyik „diák” egy füzetet tett elém: HG IX. A. Ez a relikvia, egy kémia jegyzet, az 1956/57-os tanévben készült. Kicsit egyetemi ízű, de azért „vállalható”. Nem kizárt, tankönyv hiányában, diktálás után íródott, „feldobja”, a tanuló kalligrafikus tiszta írása. Meghatottan lapoztam át a narancssárga füzetet. Szembesültem azzal, amit tanári pályám harmadik évében tanítottam!

Őrzök egy tankönyvet. Emlék, egy hajdani Moise Nicoarás diáktól: Istrati és Longinescu szerves kémiája, a líceumok V. osztályai részére. Kiadási év: 1929. Ez már a XI.(!) kiadás, 6000 példányban készült. Az „én” példányomat 1935-ben még használták. Abban az évben, január 22-én, kapott kemény kötést.

Nem dicsérem a könyvet, de nem is temetem. Különben is: ma már csak emlék.

…

A gyenge tanár diákjai magánórákra járnak, vagy az igénytelenségben lubickolnak. Ha egy tanárnak van tartása, elvi (hiúsági) kérdést csinál abból, hogy tanítványai ne szoruljanak iskolán kívüli korrepetálásra.

Jelzésnek tekinthető: a jó tanárt, magántanítványok „ostromolják”.

Etikai kérdés: saját diák is lehet magántanítvány?

Tény, a felfokozott szülői ambíció, a „divathullám”, az elhibázott vizsgarendszer még inkább torzíthatja a helyzetet.

…

Állásfoglalásra kényszerítem magam az online tankönyvek ügyében.

Kétségtelen: gyakorlatias megoldás. Meg is valósítják. Ha nem 2018-ban, későbben. Lehet, hogy lesz „online iskola” is? Tanítókkal, tanárokkal? Vagy nélkülük? Hogyan képzelné ezt el Teller Ede? Ő úgy gondolta, hogy az olyan ember, aki nem ért a számítógéphez, a XXI. században analfabétának fog számítani.

Megnyugszom, lehiggadok, nem kell gondolnom arra, hogy abban az iskolában kibic lehetek.

Gyűlölik, vagy szeretik az istenek a pedagógusokat?

Ismert a latin mondás: Quem dii odere, pedagogum facere. Magyarul: Akit az istenek gyűlölnek, pedagógussá teszik.

Említésre is alig érdemesítem ezt a mondást, a másik változatát fogadom el: Akit az istenek szeretnek, pedagógussá teszik.

Ezzel nem azt fejezem ki, hogy elégedett vagyok a pedagógusok társadalmi megbecsültségével. Napjainkban, világszerte, nagyon helyesen, sokat beszélnek a diákok személyiségi jogairól. Lényegesen kevesebbet foglalkoznak a pedagógusokéival.

Úgy kellene megfogalmazni a korlátozó követelményeket, hogy azok ne tegyék bizonytalanná a tanár fellépését, ítéletalkotását.

Sajnálom azokat, akik nem szeretik (nem szerették) iskolájukat. Mert:

„Még hogy játszani iskola helyett! A tarka térképek és a falról függő többi tárgy és kép, a színes számolók, a palavesszők és palatáblák, az ügyes kerek lyukba helyezett tintatartók, a színes ceruzák és rajzfüzetek, a polc, tele állatok, emberi lények és szerszámok kicsinyített modelljeivel, a rafiából és vesszőből font, félig kész tárgyak, azután a tábla, a kréta és a törlőruha… Hát hol akad ennél vonzóbb játékszoba!”

                                  (Wole Soyinka (1934 -), Nobel-díjas nigériai regényíró)

Ettől függetlenül, vagy éppen ebben a kontextusban, az okos telefon pillanatok alatt rögzíti a legbonyolultabb táblavázlatot. A diáknak nem kell körmölnie.

Ez azért, nem semmi!