Mányélé az aszfalton

Szerintem mindegy, hogy Anca Boagiu vagy Ceauşescu jön Arad megyébe. Sőt, ne mán nyakamba varrják a nosztalgiát, de Csoszi barátunk jobb lett volna, mert anno, ha neki nem tetszett valami, a vétkeseket vitték a börtönbe, de legalább kirúgták, pici munkatábor satöbbi. 

Most meg az alapozó krémet már ipari méretekben felkenő miniszter (higgyék el, másfél lépésről láttam) őnaccsága elnyammogta sóhajait, oszt maradt minden a régiben. Arad körgyűrűjét, az új Maros-hidat meg az Arad–Nagyvárad utat majd befejezi a kivitelező, amikor akarja. Pénteken–szombaton is ígérgettek, de a gilotint egyetlen konflúter sem tolta Boagiu után.

Na, konflúterek, beszámolóban csak falatokban szoktam pletyózni, de hétfőzésben pótolható. Szóval, képzeljék el, letelefonáltak Buk-ból a miniszterné tanácsosai, hogy megmondják, hánykor, hova megy vizitelni Ancuţa. Aradon biztosíték kiverve, Falcă polgármester visszatelefonál, hogy elmúltak az idők, amikor a fővárosból dirigáltak, a közlekedési miniszter programját, percre lebontva majd Aradon döntik el.

És lőn.

Másik. Állunk a vagongyárban, nézzük a Resicabányáról legörgetett, felújításra váró mozdonyt, a tények mellé a lét Radu Bellu, CFR-tanácsos ecseteli, aki sajna, korát meghazudtolva imádja lógó nyelvét az eminenciás hallgatóság alatt forgatni. Néha fölöslegesen, mert most is eldicsekedte, hogy a vasút mennyire kistafírungozta az aradi állomást. Erre a polgármester rákontrázott, hogy majd a helyszínen megmutatjuk, valójában hogy néz ki az állomás.

Visszatérve a konflúterekre, meg az egész vizit gyomorkifordító stílusára. Tessék elképzelni, hogy nem az államfő, nem a miniszterelnök jött, csupán egy tárcavezető, de nem túlzok, bő kéttucatnyi dzsip meg egyéb négykerekű száguldozott a koloanában, a belvárosban jelzőlámpák kikapcsolva, közösségi rendőrök szenvedtek a kereszteződésekben, autósok anyáztak, pedig csak egy miniszter tévedt errefele. Az épülő Maros-hídhoz kirendeltek egy maszek őrző-védő céget, hogy megmutassák, hova parkoljanak az autók, ez sem volt olcsó mulatság. Mindenki izgult, minden hamis volt, minden mányélé volt, mint ez az egész ország. Amúgy ekkora díszkísérettel, lihegéssel csak Obamát szokták gardírozni.

Kész röhej, a hídnál, majd másnap a Nagyvárad–Arad 22-es kilométerkövénél a miniszter megfenyegette a kivitelezőt, hogy ha nem dolgozik rendesen, kirúgja. Már tegnap kirúghatta volna, mert sem az FCC-Porr sem az Astaldi nem tartja a határidőket. Ja, tudom, mindez a sajtónak szólt, hogy hű, milyen kemény a miniszter őnaccsága, itt vagy rend lesz, vagy irány a Bărăgan. Nem lesz irány, mert a kivitelezők azt csinálnak, amit akarnak. Miért? Mert a minisztérium sem tartja magát a szerződésekhez. Egyik fizetget, a másik dolgozgat. Ha én fizetek, és te csak dolgozgatsz, holnap repülsz. Ha én fizetgetek, és te dolgozol, holnap felmondod a szerződést, van még munka bőven ezen a földgolyóbison.

Csakhogy nálunk a maffia is mányélé. Az olaszoknál a maffia nélkül egyetlen kilométer autópálya sem épült. Kicsit túlszámláznak, de szaporodtak a kilométerek. Nálunk a maffia nélkül egyetlen kilométer autópálya sem épül. Nagyon túlszámláznak és egyetlen kilométer sem épül. Hát, ez a különbség. Komolyan mondom, szeretném, ha a közlekedési tárcát átvenné az olasz maffia legkisebb ága, hadd edződjenek a nagyobb munkákhoz. Mert akkor rend és fegyelem lengené át a sántiéreket.

Viszont amíg ez nem következik be, még húsz-negyven évig az ország vezetése Ceauşescu-stílusban von zajszigetelő falat maga köré. Nekik tetszik, a nép zöme tapsol, és semmi lényeges infrastruktúra nem épül. Kint a hídnál azt mondta egy román újságíró kollegina, hogy na, azért húsz év múlva biztos lesz legalább egy, országot átszelő autópálya.

Mondtam neki, húsz évvel ezelőtt én pontosan ebben bizakodtam.