Megáll az ész

Olvasom a külföldi hírekben az ukrajnai parlament határozatát, miszerint az ukrán ellenőrzés alatt lévő területeken megtiltják az orosz zenét és az orosz nyelvű könyvek terjesztését. És e törvényerőre emelt szélsőnacionalista elképzelésnek a betartását az ukrán belügyisek (politikai rendőrség) ellenőrizni is fogják.

Ez még a ceaușescui őrültségeket is túlszárnyalja. Akkor a szimfonikus hangversenyeken kötelező módon el kellett játszani egy jelenkori román zeneszerzőnek a művét. A rendszeres koncertlátogatók ezt nevezték a mozikban vetítetthez hasonló híradónak, zsurnálnak. Ennek meghallgatásától legtöbbször eltekintettek.

A román diktátor rendelete szerint a zenés-táncos összejövetelek zeneszámai szövegeinek a fordítását be kellett adni a művelődési bizottságnak jóváhagyásra, de azok közül a legritkább esetben tiltották le egy-egy külföldi szerző dalának a lejátszását. Ukrajna ezen is túltett, már közeledik a legsötétebb nemzeti szocialista és sztálini kommunista diktatúrában alkalmazottakhoz. Innen már csak egy lépés a hitleri könyvégetés, vagy a kommunizmusban a tiltott listás könyvek elkobzása. Akkor az indexen lévő könyvek birtoklásáért több éves börtönbüntetés járt.

És ennek a nyilvánvalóan a totális diktatúra felé haladó államnak az Európai Unió megadta a tagjelölti státuszt. Miközben Szerbia mintegy évtizede topog az előszobában (vagy még azon kívül), minden előzetes elvárást teljesített, mégsem nyílik meg előtt a „mennyek országának” kapuja. Ukrajna és Moldova Köztársaság számára igen, mert az aktuális politika ezt kívánja. Ennek a következménye az is, hogy a nyugati államokban nem játszanak orosz kompozíciókat, nem léphetnek fel orosz vendégművészek, Nagy-Britanniában egy orosz mágnásnak el kellett adnia egy jól szereplő focicsapatot.

Nem tudom, hogy a határozatot javasolók és megszavazók közül ki kerül be a történelembe, de bizonyosan állítom, hogy Csajkovszkij, Muszorgszkij és Sztravinszkij minden tiltás ellenére bizonyosan megmarad a világ kultúrtörténetében. Mint ahogyan a világirodalomban Lev Tolsztoj, Solohov vagy Borisz Paszternák és Szolzsenyicin is.

A mostani vezetők, törvényhozók neve maximum úgy kerülhet majd be a történelembe, amint „a percemberkék dáridója”. Kívánom: csak ne tartson olyan soká, mint a szovjet bolsevizmus!