Megengedhető-e?

Olvasom a világhálón Frans Timmermans egyik Romániára vonatkozó megjegyzését. Abban az Európai Bizottság alelnöke elképesztően durva vádakat fogalmaz meg az ország vezetőiről. Mindenekelőtt azt általánosítja, hogy a jelenlegi vezető politikusok mind tolvajok, de egyszersmind olyan ostobák is, hogy a saját anyanyelvükön sem tudnak kommunikálni. Mondja mindezt egy olyan vezető tisztséget betöltő személy, akinek minden tagországot tisztelnie kellene, a tisztsége nem jogosítja fel arra, hogy ilyen vádakat hangoztasson. Hm…

Mindenekelőtt szögezzünk le valamit: egy vérbeli politikus vagy diplomata így sohasem nyilatkozik semmiről és senkiről. (Még harmadik országbeli sem!) Őt arra oktatták (ha végzett valami diplomáciai jellegű iskolát), hogy véleményét elfogadható formába csomagolja. Teszi mindezt akkor is, ha van hozzá némi született diplomáciai érzéke. Az alelnök úrból mindkettő hiányzik.

Két szomszédos ország ilyen jellegű konfliktusa esetében egy durva hangvételű nyilatkozat felérhet egy hadüzenettel.  Egy ilyen politikusi megnyilatkozásra az érintett ország bekéreti a másik állam nagykövetét, s felszólítják a kormánya elhatárolódására a nyilatkozótól. Ellenkező esetben…

Az említett Timmermans-i idézet napok óta megtalálható a világhálón. Román nyelven! A hazai politikai vezetés mégsem reagált, nem hallottuk, hogy felkérték volna az alelnök urat, hogy vonja vissza, pontosítsa, vagy cáfolja meg az abban található, a román állam vezetőit súlyosan megbélyegző megfogalmazásokat. Ezt minden román állampolgár elvárná, még akkor is, ha néhány botcsinálta országvezetőnkre pontosan ráillik a jellemzés. Az érintettek vagy behúzzák fülüket, farkukat, mert tudják: vaj van a fülük mögött (több vagy kevesebb), alkalmatlanok a tisztségre. Vagy hallgatnak abból a meggondolásból, hogy hallgatásukért valami hasznot húzhatnak az Uniótól.

Hölgyek, urak! Azért az említett durva sértegetést nem kellene szőnyeg alá seperni! Ezt elvárják mindazok a polgárok, akikben van némi nemzeti büszkeség.