Melegházasság

Rendkívül furcsa, eddig soha elő nem fordult esettel kellett szembenéznie július 20-án az Alkotmánybíróságnak: egy szerelmi ügy kapcsán estig arról kellett döntenie, hogy érvényes-e Romániában egy külföldön (közelebbről Belgiumban) érvényesen megkötött melegházasság, azaz két férfi frigye. A tévéadókon látni lehetett, amint az érintett pár, román és amerikai állampolgár kéz a kézben, mint igazi szerelmesek álltak a kamerák elé.

„Pfúj”, micsoda ízléstelenség, reagálhattak egyes nézők, „szép, hogy vállalják, és miért ne tennék”, mondhatták mások.

Az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy nem dönt, jegeli, későbbre halasztja a kérdés megválaszolását. Nem csoda: szegény bíráknak fogalmuk sem volt, mi lenne a helyes álláspont: engedni a „nép” nyomásának (az azonos nemű polgárok házasságának megtiltása érdekében egyházi, pontosabban ortodox egyházi kezdeményezésre, de más felekezetű egyházak támogatását is élvezve hárommillió aláírás gyűlt össze), vagy ragaszkodni az alkotmány szövegéhez, amely nem mondja ki, hogy a házasság két különnemű ember közötti kapcsolat. (A kérdésben a román Polgári Törvénykönyv egyértelműen fogalmaz, férfi és nő frigyének mondja a házasságot, sőt, tételesen megfogalmazza, hogy a különböző neműek között külföldön kötött házasság Romániában nem érvényes. De hát az Alkotmány a főbb, a törvények törvénye.) A taláros testület Szkülla és Karibdisz között lavírozott, az arany középutat választva megállt, mielőtt valamelyik magához ragadná, hisz mind az igen, mind a nem rengeteg bonyodalommal járna.

Minthogy azonban a kérdés már felmerült, és nagy nyilvánosságot kapott, lehetetlen szőnyeg alá seperni, valahogyan, valamikor majd dönteni kell, ha nem az Alkotmánybíróságnak, akkor a parlamentnek, vagy ki tudja, kinek: az Alkotmány módosításáról lenne ugyanis szó, ami azonban roppant nehéz, bonyolult és hosszadalmas ügy. Az alaptörvény egyik cikkelye szerint nem lehet úgy módosítani az Alkotmányt, hogy az az emberi (esetünkben közelebbről a kisebbségi) szabadságjogok korlátozását vonná maga után, márpedig az LGBT-közösség (melegek, leszbikusok, transz- és biszexuálisok) mindenképpen a kisebbséghez tartozik. Valamikor, az 1989 előtti időkben, Romániában üldözték, bűnözőknek tekintették és börtönre ítélték őket, aztán (nemzetközi nyomásra, az európai normákhoz igazodva) nálunk „megtűrtté” váltak. Házasságra, tehát kapcsolatuk törvényesítésére alkalmassá viszont nem, holott az országban ki tudja, hány ilyen pár él együtt, és semmivel sem rosszabb (csak „másabb”) állampolgárok a többieknél.

Feltehető a kérdés: nem képmutatás-e a kvázi „törvényen kívül” helyezés, amikor az Európai Unió pontosan tucatnyi országában már elismertnek, törvényesnek számít az LGBT-k egymás közötti házassága?