Mennyire igaz!

Egy román barátommal egy képzőművészeti kiállítás megnyitójára igyekeztünk a minap, amikor a Horia (Széchenyi) utca egyik házfalán fedeztük fel a következő feliratot: Jos guvernul mafiot! Vagyis le a maffiózó kormánnyal! Összenéztünk, s én megkérdeztem: Vajon melyikre vonatkozik? Barátom rálegyintett: Teljesen mindegy, nem sok a különbség közöttük. 

Az egymást igencsak sűrűn, minisztereket még sűrűbben váltó kormányok tevékenységét nem elemezve, csak nagyjából átfutva, teljes mértékben igazat kell adnom barátomnak. Talán csak a maffia-hasonítást lehetne egy kicsit enyhíteni, mert azért az olasz terrorszervezetéhez hasonló véres leszámolások nem voltak (reméljük, nem is lesznek) az országban. 

Hogy miként, milyen szakszerűtlenül vezették az országot a romániai kormányok 1990 óta, arra a legékesebb bizonyíték az Agerpres közzétette statisztika az államadósság alakulásáról. A további adatokat úgy tessék értékelni, hogy 1989-ben, a hatalomváltáskor Románia volt az egyetlen szocialista ország, amelynek nem voltak államadósságai. (Most ne firtassuk, hogy az akkori államvezetés milyen ocsmány módon érte el azt!) 

Szóval a legutóbbi adat szerint a közép- és hosszú távú államadósság meghaladja az 595 milliárd lejt, ebből a külföldi a 315 milliárd lejt. (Aki euróban akar számolni, az ossza el öttel.) És mindezt mintegy három évtized alatt halmozták fel a kormányok. Ha belegondolunk, hogy a tartozás összege meghaladja a bruttó nemzeti termék (GDP) 50 százalékát, akkor elmondhatjuk, hogy ennek ledolgozására nekünk és utódainknak a gatyánkat is rá kellene fizetnünk. 

Mindez az egész ország gondja, minden lakosnak el kell(ene) gondolkoznia azon, hogy kire bízta és kire bízza a haza gondját. Jogos a becsületes polgár felháborodása. 

Nekünk, nemzeti kisebbségnek erre a lesújtó minősítésre még egy lapáttal rá kellene tennünk. Az a mód, ahogyan a román hatalom kezeli az ellenünk irányuló szélső nacionalista megmozdulásokat immár évtizedek óta, az kiveri a biztosítékot még a legjámborabb magyar nemzetiségű polgárban is. Mert letagadhatatlan az a cinkosság, ahogyan a kormányszervek kezelik az Úzvölgyében elkövetett szélsőséges atrocitásokat. A helyszínen a csendőrségi és rendőrségi erők vagy behunyják a szemüket, befogják a fülüket, vagy pedig szemérmesen elfordulnak, nehogy közbe kelljen avatkozniuk. Egy jogállamban a szervezőket már rég bíróság elé állították volna. Nálunk szabadon grasszálhatnak, képviselőik a parlamentben, helyi önkormányzatokban uszíthatnak háborítatlanul. Még reájuk sem szólnak, egyetlen többségi nemzetbeli párt sem ítéli el őket. 

Először a bevezetőben említett felirat lemosására, átfestésére gondoltam. De végiggondolva a fentieket, azt mondom: hadd maradjon ott. Hátha valaki komolyan is veszi azt!