Miénk a világ, mindent megtehetünk?

Fiatalokkal beszélgetve szóba került a vallásosság, a keresztény hit kérdése is. Említem nekik, hogy a legsötétebb, még a szovjet csapatok jelenlétében kialakított kommunista diktatúrában, az 1950-es években is a templomok tele voltak fiatalokkal. A keresztény családok részéről a templomba járás, a hit gyakorlása néma ellenállásnak számított az addig nem ismert, ránk erőszakolt ateista ideológia ellen. 

A magam tapasztalatát írom meg: az Arad belvárosi római katolikus templomban minden vasárnap 9 órakor diákmisét tartottak. Minden erdélyi nagyvároshoz hasonlóan. Tele volt a templom, nyolc, tíz fiú ministrált, a karzaton a sok tíz tagú diákkórus énekelt. Manapság, a szabad hitgyakorlás korában (tisztelet néhány kivételnek) csak elvétve látok fiatalt, diákot a padsorokban. Egyik barátom azt mondja, a protestáns felekezetek templomaiban, imaházaiban, elsősorban a neoprotestánsoknál jobb a helyzet. Szerencsére!

Szóval beszélgetek tizenéves líceumba járó fiatalokkal a kimaradásuk okáról. Egyik közülük (római katolikus) azt hozza fel okként, hogy túl sok a korlátozás, tiltás a vallási tételek, parancsolatok között. Ne tedd ezt, ne tedd azt, mert különben… Ő ezek közül a mulatozást, éjszakai kimaradást, az italfogyasztást, a házasságon kívüli testi kapcsolatokat említi. Rákérdezek: És nem lehetséges a mértéktartás? A válasza: Az emberben néhány korty alkohol, meg kevés kábítószer hamar feloldja a gátlásokat, nagyon könnyen lehet kirúgni a hámból. És olyan ciki a bűnöket, vétségeket minden alkalommal meggyónni az ismerős, sőt még egy ismeretlen lelkiatya előtt is. 

Egy protestáns fiatal bevallja: konfirmálása óta csak karácsonykor és húsvétkor megy a templomba, de akkor is csak azért, mert nem akar konfliktusba keveredni a családjával. Hozzáteszi, nem hisz Istenben, a nyugati liberális fiatalok szemléletével ért egyet, miszerint az embernek mindent szabad, és külső segítség nélkül is mindent megtehet a Földön. Egyszer élsz, egyszer vagy fiatal, miért ne szórakoznád ki magad! Ezek szerint miénk a világ, mindent, bármit megtehetünk?

Hm… Az ember bármire képes ideológia nekem és generációm tagjai számára visszaköszön. Ugyanezt hallottuk a szovjet ideológusoktól átvett szólamokban is a bármit megtehető, mindenható kommunista emberről. Például a természeti környezet teljes átalakítását is megteheti. Ők meg is próbálták azt. Mármint a szűzföldek feltörését, a folyók elterelését, az erdők letarolását. Eredmény? Az ázsiai szűzföldek feltörése felesleges befektetés volt, azok sohasem fordultak termőre, viszont súlyos károkat okoztak a legeltető állattartásnak. A Szir Darja és Amu Darja elterelése, vizének öntözésre használása a valamikor 60 méter (!) mély Aral-tó szinte teljes kiszáradásához, a halgazdálkodás felszámolásához, a vidék elsivatagosodásához és elnéptelenedéséhez vezetett. Szerencsére az észak felé hömpölygő nagy folyók (Ob, Jeniszej, Léna) dél felé fordítása, amely benne volt valamelyik ötéves tervben, a kommunista állam gazdasági csődje miatt nem valósult meg. Valószínűleg számos hasonló példát lehetne felsorolni akár kis hazánkból is!

Ennyit arról, hogy a szocialista elveket valló ember önmaga mindent megtehet. Illetve ehhez humorként hozzátenném egy nyugati istenhívő gondolkodó ide kapcsolódó egyetlen mondatát: Ha Isten nélkül mindent megtehetsz, akkor kezdetnek próbáld meg a kinyomott fogkrémet visszatölteni a tubusába!

Ha nem gondolatébresztő jegyzetet, hanem oknyomozó riportot írnék, akkor több fiatal és szüleik véleményét is csatolnám. Illetve az érintett tisztelendőket, tiszteleteseket, prédikátorokat is meg kellene kérdeznem a fiataloknak az Isten házától való távolmaradásának okairól. Csakhogy én csak a nyilvánvaló jelenségre szeretném felhívni a figyelme. Hátha lesz némi foganatja.