Miért állandó téma az érettségi?

Valamikor gúnyosan mondogatták: a mezőgazdasághoz meg a focihoz mindenki ért. Merthogy mindenki hozzászólt, „tudta”, hogy s mint kellene csinálni, ennek ellenére mindkettővel komoly gondok voltak.

Néhány éve az érettségi az egyik ilyen általános téma; amióta ugyanis bevezették a szigorú ellenőrzést, hirtelen látványosan zuhant az átmenők száma és aránya, és nyilvánvalóvá vált, hogy homok került a gépezetbe, hogy valami nagyon nincs rendben.

De vajon mi?

Nincs rendjén, hogy a vizsgán kamerák, rendőrök felügyeljenek, mondják egyesek – és igazuk van –, mert megijesztik a jelölteket, akik bepánikolnak, s nem tudnak teljesíteni. Meg puskázni, tehetnénk hozzá.

Ugyan, mondják mások, aki tud, az kamera előtt is tud – és nekik is igazuk van.

Mindez azonban csak a felület, a lényeghez mélyebbre kell ásnunk.

A számok azt mutatják, hogy az utóbbi években úgy ötven-egynéhány százalék a sikeresen érettségizők száma, vagyis nagyjából a diákok felének, kétötödének nem sikerül megbirkóznia vele. A miért nem? kérdésre két alapvető válasz lehetséges: túl nehezek a feladatok, vagy túl kevés a jelöltek ismerete. A további kérdés is: miért? Miért kell olyan feladatokat adni, amelyeket – elég széles skálán mozgó jegyekért, persze – nem tud a nagy többség megoldani? Vagy: miért nem tudja a középfokú oktatás – helyenként különösen és hagyományosan – olyan ismeretekkel felvértezni a diákokat, hogy a siker reményében nekivágjanak az érettséginek?

Mostanság a diákok nagyon jelentős hányada be sem iratkozik az érettségire – nyilván azért, mert nem bízik magában –, s a másodszor, többedszer nekifutók körében különösen csekély az átmenési arány.

A gondok súlyosabbak, mint első pillantásra tűnik.

Mivel a középiskola (még?) nem kötelező, kérdés: miért kellene a kötelező oktatást végzők majdnem mindenikének érettségiznie? Azért, hogy majd egyetemre menjen? Azt ugyanis, ha pénze van, mindenki el tudja végezni, a betanított munkások pedig majd kikerülnek azok közül, akik egyetemi diplomájukkal semmire se mennek.

Mindenekelőtt tehát, a siralmas érettségi eredményekből kiindulva alaposan át kellene gondolni a középfokú oktatás szerkezetét, követelményrendszerét. Középiskola után, például, be lehetne (kellene) vezetni az emelt szintű érettségit (ez jogosítana, mondjuk, egyetemi belépőre), s mellette lenne az átlagos, amelyet viszont a döntő többség (már aki hajlandó tanulni valamit) le tudna tenni.

Aki pedig nem akar, vagy nem tud tanulni, az nem érdemli (és nem is kapná) meg a középfokú diplomát. Semmire nem alkalmas ember nagyon kevés van, csak hát, anyagi (nyilván állami) befektetéssel, ki kellene deríteni, hogy ki mit tudna jó hatásfokkal csinálni. Pályaalkalmassági felmérésnek azonban jószerével nyoma sincs.   

A hazai oktatás hosszú ideje a szőnyeg alá sepri az igen lényeges problémákat. A gyakran cserélődő miniszterek állandóan változó „reformintézkedéseket” léptetnek életbe, a kormányra kerülő pártok ujjal mutogatnak elődjükre, hogy milyen szamárságokat követtek el a tanügyben (is). Az érettségi, meg a nyolcadikosok felmérője pedig azt mutatja: a hazai oktatás bizony nem áll feladata magaslatán. Még akkor se, ha méltán dicsekszik nemzetközi versenyeken szép eredményeket felmutató középiskolás diákjaival. De ez már más téma lehetne.