Mint aki halkan belelépett…

Hallom, látom a szomszédunkból, Ukrajnából érkező híreket. Abban a korban vagyok, amikor azt kell mondanom: már láttam, hallottam ilyen kutyaszorítós, megoldhatatlannak tűnő helyzetről. Igaz, nálunk jóval távolabbi vidékekről. Az 1950-es évek elején a koreai, a hatvanas-hetvenes években a vietnami, azután az afganisztáni elhúzódó háború esetén. Amikor egy világhatalom, jelesen az Egyesült Államok, majd a Szovjetunió nagyhatalmi pozícióját, katonai fölényét kihasználva, magasról téve a világ véleményére, belépett egy nála jóval kisebb ország elleni háborúba. S aztán, miután letarolta, felégette azt, mégsem tudott győzni. Beleragadt a háború mocsarába, s végül megszégyenülten kihátrált onnan. (Hozzátenném: óriási emberi és anyagi veszteségeket követően.) Ha kacagni való kedvem lenne, akkor Karinthy Frigyes humoros versecskéjéből idéznék, miszerint ezeknek az államoknak a kormányfői úgy jártak, „mint aki halkan belelépett, s most tüszkol, fintorog”. Mint Richard Nixon vagy Leonyid Iljics Brezsnyev. Mert kiléptek ugyan a háborúból, de a cipőjük még hosszú ideig bűzlött a trutymótól, és igencsak takargatták nadrágjukat a hátsó felükön, hogy ne látszódjék a kibillentés (rúgás) nyoma.Most Putyin van ilyen helyzetben. Ő is belelépett valami bűzösbe, s nem tudja, hogyan húzza ki lábát belőle presztízsveszteség nélkül. Nem az én feladatom megítélni, hogy kinek volt, van igaza ebben a háborúban. (A saját egyéni véleményem megvan, de az kit érdekel!) De bármi legyen a konfliktus kimenetele, bebizonyosodik, hogy a jelenkorban fegyveres erővel nagyon nehezen lehet érvényt szerezni a nagyhatalmi akaratnak is. Még akkor is, ha a katonai fölény annyira evidens, mint az orosz–ukrán háború esetében.Azért nagyon örülnék, ha az orosz elnök minél hamarabb kihúzná a cipőjét a trutymóból, s véget vetnének a mérhetetlen, egyre szaporodó pusztításnak.