Mit neki?

Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy oroszbarát vagyok. Messze áll tőlem az, hogy elfeledjem az egykori Szovjetunió Kelet- és Közép-Európára nehezülő fél évszázados elnyomását. Kezdve a dicső Vörös Hadsereg katonái elkövette nők elleni erőszakoktól, folytatva a „zabrálásokkal”, és befejezve a ránk erőszakolt ünneplésekkel. Nem feledhető a kommunizmus rákényszerítése az itteni polgári rendszerekre, a malenkij robot, a KGB mintájú politikai terrorszervezetek, a munkatáborok, kitelepítések, az országok természeti kincseinek a kisajátítása, a kötelező orosz nyelvtanulás az iskolákban stb. stb. A szovjet gulágokról, a Cseka és annak utódai, a KGB, az NKVD minden elképzelést felülmúló rémtetteiről már nem is beszélve. Azokat nem lehet kitörölni az agyunkból.

De ismerjük el: ahogy mi sem, a mostani orosz generáció sem felelős az apák, s főleg a nagyapák tetteiért. Éppen ezért arra sem vagyok hajlandó (sok millió embertársammal együtt már benőtt a fejünk lágya), hogy elfogadjuk azt a sok sületlenséget, amit manapság a Nyugat az orosz vezetésre zúdít. Nem szeretném őt ártatlan bárányként bemutatni, de az a tény, hogy minden megnyilvánulását negatív színben tüntetik fel, s ez már a nyugati elemzők egy részének a figyelmét sem kerülte el. 

Frank Wright brit elemzőnek a LifeSite portálon megjelent írásában az orosz elnök február 22-i beszédének kommentárjait elemezve „a sátán működését véli felfedezni a Nyugat tetteiben és ideológiájában”.

„Ugyanilyen szégyentelenül és kétszínűen viselkedtek /mármint a nyugatiak/ Jugoszlávia, Irak, Líbia és Szíria elpusztításakor. Ezt a szégyent soha nem fogják tudni lemosni magukról” – idézi az orosz elnököt Wright. Higgadtan visszagondolva csak az utóbbi három évtized történéseire, igazat kell adnunk a megállapításnak. Az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei úgy avatkoztak be mondvacsinált, utólag hazugnak bizonyult okokkal az említett országok belügyeibe, hogy senki sem kérte fel erre őket. Még formálisan sem, mint tette azt Kádár János 1956-ban a szovjetekkel, vagy mint az anonim csehszlovák kommunista elvtársak tették a szocialista országok „baráti” tankjainak dübörgésekor 1968-ban.

És megérdeklődte-e valaki, mi lett a következménye az amerikai demokrácia exportjának a lebombázott, tönkretett Szíriában, vagy az anarchiába züllesztett, két évtizede még virágzó Líbiában? Az utóbbi országban ki a felelős az elnök galád, a titokzatosság ködébe burkolt meggyilkolásáért?

És ugyancsak az angol elemző idézi az említett beszédben Putyin egy találó megállapítását. Én csak átveszem tőle: „Nézzék meg, mit tesznek a saját népükkel. Lerombolják a családot, a kulturális és a nemzeti identitást, megrontják és bántalmazzák a gyermekeket, ideértem a pedofíliát is, és mindezeket normálisnak nyilvánítják az életükben. Kényszerítik a papokat, hogy megáldják az azonos neműek házasságát.” Nem igaz, kedves olvasók?

Van-e valaki normálisan gondolkodó, nem a balliberális eszméktől elkábított polgár, aki az utóbbi mondatokat cáfolni tudja? Aki megpróbálná, az nyilvánvaló, hogy nem gondol sem nemzete, sem Európa, sem a világ sorsára. De még a saját utódaira sem! A Hamletből vett idézetet parafrazálva: mit neki (Hekuba helyett) a világ és ő a világnak?