Napirenden

Még ezekben a nehéz és ellenmondásos napokban is (minden látszat ellenére) tulajdonképpen csak arról szól a politika, hogy kik maradjanak hatalmon, vagy kik kerüljenek hatalomra a következő helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás után.

Azaz: az elkövetkező négyéves időszakokban kik üljenek majd az adófizetők és az európai pénzek tüzének melegénél, hogy saját pecsenyéjüket sütögethessék.

 A katonai és civil nyugdíjak csökkentése miatt keletkezett zaj, a fizetések és szociális segélyek drasztikus megnyirbálása, a schengeni övezethez való csatlakozás kudarca szinte semmit sem jelent a hatalmi paloták urainak, akik csak saját túlélésük biztosításával foglalkoznak.

Ezért van az, hogy még most is olyan témák kerülnek előtérbe, amelyek, enyhén szólva, érdektelenek az egyszerű adófizető polgár számára.

Az egyik közülük államfőnknek azon javaslata, hogy a következő helyhatósági és parlamenti választásokat már az államkasszának kellene finanszíroznia, tehát nem lenne szükség arra, hogy a jelöltek zsebe milliárdokkal legyen tele, ha pedig nincs, akkor magánszemélyek, üzletemberek, vállalatok dagasszák e zsebeket, így, úgymond, átláthatóvá, tisztává válna a kampány.

E cinikus megközelítés főként most megdöbbentő, amikor az államnak nincs elég pénze fizetésekre, nyugdíjakra, tanügyre, kultúrára, infrastruktúrára, hiszen akkor hogyan lehet plakátokra, hordószónoklatokra, a gyanútlan választópolgárok kocsmai vagy ajándék útján való megvásárlására.

Bizonyos kormánypárti és szocialista képviselők egy csoportja nemrég egy olyan törvénytervezetet és benyújtott, mely szerint a választások csak egyfordulósok lennének, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül a megjelent választók számától, győztesnek tekinthető.

Bár érvelésük logikusnak tűnik, s bár a világon ilyen választói rendszerek is vannak, e javaslatból azonnal kilátszik a lóláb: e rendszer a két legnagyobb pártnak kedvezményezne, a harmadik, negyedik alig jutna valamihez, tulajdonképpen kétpártrendszerre csökkenne le a többpártrendszer, ami a romániai valóságnak további demokrácia-csökkenést jelentene, s ami  különösen minket, magyarokat sújtana.

Persze, sokan szeretnék, hogy a hazai magyarság kiessen a hatalomból, legfeljebb a székely megyékben jusson képviselőséghez, ami nem lenne elég ahhoz, hogy érdekvédelmi szervezeteink elérjék a parlamenti küszöböt.

Apropó, most halt meg az a 48 éves zeneszerző, aki 1990-ben a román Marseillaise-t, a Huligánok Himnuszát írta, azt a népszerű dalt, mely még valódi rendszerváltást követelt.

A nevét, sajnos, kevesebben ismerik, mint a botcsinálta politikusokét.