Nincs benne „bizodalmam”…

Úgy vagyok az anyaországban tavasszal hatalomra került kormányzópárttal, mint a Csöpi-filmekben szereplő Matuska bácsi volt a német márkával. A filmben a szerepet alakító – Arad megyei gyökerekkel rendelkező (édesanyja, Nagy Terézia Pankotán született) – Bánhidi László színművész ismételgette a nyomozót játszó Bujtor István füle hallatára, hogy csak forintot fogad el fizetségként a turistáktól, mert valahogy nincs „bizodalma” a német valutában. 

Így voltam, vagyok mindmáig a választásokon győztes TISZÁ-val. A kampány idején azért kételkedtem az általuk hirdetett szemfényvesztésben, mert bárki józanésszel gondolkozva észlelhette volna, hogy a megígért mintegy 1200 reformszerű változtatást lehetetlen lesz végrehajtani. Nem kellett ahhoz közgazdásznak lenni, hogy lásd: a beígért adócsökkentéseket, fizetés- és nyugdíjemeléseket, a szociális kiadások drasztikus megduplázását nem bírná el a magyar nemzetgazdaság. Egyéb mézesmadzagot (a 480 forintos benzint) nem is említve. A mintegy közel három és félmillió magyar állampolgár viszont bekapta a horgot, bizalmat szavazott a TISZÁ-nak. 

Április 12. után csak arra voltam kíváncsi, hogy az ígéretek közül melyiknek a valóra váltását tartja majd prioritásnak a beiktatott új kormány. Azóta nyilvánvalóvá vált, egyiket sem. Egyesekről egyszerűen megfeledkeztek, de végül is még a meghozott rendeletek is messze elmaradnak a teljes ígéretektől. Ezeket nem sorolom, ezek az anyaországi lakosságot érintik, nekik kellene ezért tiltakozniuk. 

Csak a határon túl élő magyarként próbálom áttekinteni a jelenlegi és a várható eseményeket. Számomra mindenekelőtt a Magyar Péter vezette kormány egyházellenessége a szembeötlő. Elsősorban az a tény, ahogyan erőszakos módon átvette a közmédiát, s abban azonnal, a teljes műsoráccsal eltűntette a déli harangszót is. Hunyadi János 1456-os nándorfehérvári győzelme óta a keresztények lakta területen minden délben a magyar sereg ragyogó győzelmének emlékére zúgnak a harangok. A harangozást még Rákosi Mátyás bigott ateista kommunistái sem merték betiltani. Magyar Péterig senki! A rendelete viszont olyan felháborodást váltott ki, hogy azt kénytelen volt visszavonni. (Kíváncsi vagyok, ha kellően megszilárdítja a hatalmát, akkor ismét meg meri-e tenni?) 

Ha a kormánynak ez az egyházellenes magatartása megmarad, akkor anyanyelvű egyházaink sorsa sem rózsás. Az Orbán-kormány a regnálása alatti 16 évben a Kárpát-medencében 380 templomot újíttatott fel, és felépíttette Isten 200 új hajlékát. Ki fog ezekkel és a többi sok százzal törődni?

Ugyancsak az egyházellenességnél maradva jegyzem meg, hogy a kormány oktatási miniszter asszonya az egyházi iskolák ellen indított kampányt, azokat kirekesztőnek bélyegezve, túlzottnak tartva az azoknak eddig nyújtott állami támogatást. Teszi mindezt tudván, hogy a kormányfő is egykor egyházi iskolának volt a tanulója. (Igaz, a viselkedése nem arról árulkodik.) 

Ismerve a miniszterelnöknek és körének a határon túl rekedt magyarsággal szembeni ellenérzését, már most félek attól, hogy ősztől a jelenlegi kormány megvonja anyagi támogatását a határon túli anyanyelvű oktatástól, eltörli az eddig folyósított beiskolázási segélyt. Az pedig elsősorban a szórványban működő kisiskolákat érintené igen rosszul. És akkor nemcsak az óvodai és iskolai, hanem az anyanyelvű egyetemi oktatás is sérülne. Erdélyben a Sapientia Tudományegyetemen szakokat kellene megszüntetni vagy összevonni. A szlovákiai és kárpátaljai felsőfokú oktatás teljes ellehetetlenítéséről nem is szólva. 

Valószínűleg egyebek is akadnának a nyomós okok között, de számomra ennyi is elég ahhoz, hogy Matuska bácsi szavaival élve ne legyen bizodalmam (valószínűleg másoknak sincs) a jelenlegi magyar kormányban. 

Isten adná, hogy tévedjek!