Nyakas ez a nép

Több mint egy évszázada ültették le a Trianon-kastélyban a magyar küldöttséget, s az ország katonai megszállásának fenyegetésével kötelezték annak az igazságtalan békediktátumnak az aláírására, amely leszakította az anyanemzet testéről a magyarság mintegy egyharmadát. Nemcsak jogosan elvitatott, túlnyomó többségében nemzetiségek (románok, szerbek, horvátok, szlovákok) lakta területeket. Közöttük olyan magyar többségű, a határ mellett fekvő részeket is, mint a Csallóköz, a Szilágyság és Bihar, vagy a Bácska. És olyan vegyes lakosságú területeket, amelyen jelentős számú más nemzetiség is élt, mint a Mátyusföld, Zilah vagy a Bánság. És a meghúzott határtól távol eső tömbmagyar Székelyföldet. Mintegy három és fél millió magyar ajkú került számára idegen országba egyik pillanatról a másikra. A beleegyezésük nélkül. 

Az eltelt száz esztendő alatt, az újonnan alakult „nemzetállamok” mindent elkövettek, hogy elnemzettelenítsék a kisebbségbe szorult magyarságot. Mindenütt! Különben a nemzetállamot azért tettem idézőjelbe, mert Ausztria kivételével egy sem volt az. Csehszlovákia két nemzet erőszakos egyesítésének az eredménye, a felvidéki magyarság és a szudétanémetek véleményét ki sem kérték! Ugyanakkor Románia lakosságának egyharmada kisebbségekből tevődött össze. A „összeboronált” délszláv államról nem is beszélve. Az ország feldarabolásának érveként felhozott wilsoni elveket (Sopron kivételével) sehol sem alkalmazták. Maga Edvard Benes, a csehszlovák állam vezetője bevallotta: ha az amerikai elnök javasolta népszavazást kiírták volna, sohasem jön létre az új állam. (Szét is szakadt alig fél évszázad múlva! Akárcsak Jugoszlávia.) 

Szóval Trianon óta eltelt egy évszázad. A határon kívülre került magyarok számára szinte állandó korlátozó tiltásokkal és törvényekkel, rendőri és katonai beavatkozásokkal, börtönökkel és kivégzésekkel, masszív kitelepítésekkel (Csehszlovákia), népirtással (Tito partizánjai), munkatáborokkal (lásd Romániában Zsilvásárhelyt). Mindezek ellenére létezünk! Igaz, a 3,5 milliós eredetinek csak mintegy feleként, de „él nemzet e hazán”. 

Ezek a gondolatok akkor jutottak eszembe, amikor pünkösd táján a római katolikus mise olvasmányában, a Kivonulás könyvének egyik szakasza szerepelt. Abban Mózes mondja az Úrnak, hogy „Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!’ 

Jóllehet ez a mondat a pusztában vándorló, éhező és szomjazó zsidóságról szól, azt hiszem a magyarságról is nyugodtan elmondható a keménynyakú jelző. Mert olyan nép nemzedékeinek leszármazottjai vagyunk, akiket megfosztottak országuktól, megtépázták a hazáját nyilvánvalóan avval a szándékkal, hogy eltüntessék a föld színéről. De túléltünk több háborút, egy levert forradalmat, fasiszta, katonai és kommunista diktatúrát. Mert élni akarunk. 

Nyakasan kitartunk anyanyelvünk, keresztény vallásunk, szokásaink, jelképeink mellett. A végsőkig.