Nyelvtudás

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, mondogatták egykoron. Hogy ma mondják-e, nem is tudom, bár mifelénk időszerűbb, mint bármikor, hiszen kinyílt a világ, mondhatni bárhová eljut az ember Romániából is, ahonnan valamikor a „szocialista táborba” se volt könnyű eljutni, Nyugatról pedig a legtöbben legfeljebb álmodoztak. Alighanem ezért is nem beszél az idősebb nemzedék nyelveket, legfeljebb töri egyiket-másikat: annak idején nem volt motivációja a nyelvtanulásra, azt érezte, hogy fölösleges tantárgy a francia, angol, német, vagy pláne (a mai idős generáció számára) a zsigerből utált orosz. Amiért persze nem a nyelv volt a hibás. Az iskolában (rosszul tanított) nyelve(ke)t nem volt alkalom és lehetőség használni, hisz külföldre eljutni szinte lehetetlen volt, ha belföldön idegennel szóba állt valaki, azt a szerveknek azonnal jelentenie kellett (volna).

Ma azonban elmondhatjuk: sokszázezer honfitársunk saját bőrén tapasztalta-érzi, mit jelent a nyelvtudás, amikor elmegy epret szedni Spanyolországba, idős embert gondozni Németországba stb., hogy a diplomás álláskeresőkről ne is beszéljünk: egy orvos, egy elektronikai szakember aligha kereshet valamit külföldön, ha nem beszéli az ország nyelvét.

Hogy mit jelent a nyelvtudás az Európai Unióban, azt az Európa Tanács is nyomatékosította azzal, hogy 2001-et a Nyelvek európai évének, szeptember 26-át pedig a nyelvek európai napjává nyilvánította. És természetesen nemcsak a „nagy”, százmilliók által beszélt nyelvekről van szó, hanem a „kisebbekről”, amelyeket néhány millió, vagy még kevesebb ember használ – az emberiség nagy és fontos értékeihez ezek ugyanúgy hozzátartoznak.

A nyelvtudás napja eszünkbe juttat – azon túl, hogy a mai hazai iskola ma sem fektet megfelelő hangsúlyt a nyelvtanulásra (a svéd érettségiző, például, folyékonyan beszéli az angolt) –, egy mondhatni tragikus jelenséget. Tragikus azért, mert a mérhetetlen emberi nemtörődömség és butaság példája. Romániában tíz- és tízezerszámra kötik a vegyes házasságot, s az ezekből származó utódok döntő többsége nem tanulja meg, legtöbbször nem is töri a kisebbségi szülő nyelvét, s a szülők (mindkettő!) bűnös szűklátókörűsége, korlátoltsága egy másik, mindenképpen hasznos nyelv ismeretétől fosztja meg őket. A most tizedszer ünnepelt Nyelvtudás napján, amelyről Romániában talán meg se emlékeznek, nem ártana erről is beszélni.