Nyitott szemmel, nyitott füllel Budapesten

Gyermekkoromban hagytam el szülővárosomat, és a visszatérés midig egy különös öröm. Mint romantikus, szentimentális alkat, nosztalgiázva keresem fel a régi helyeket, keresem múltamat, a kedves gyermekkort, ami akkor bizony elég nehéz volt, de a visszaemlékezés legtöbbször csak a szépet idézi, a rossz gyorsabban kitörlődik az emlékezetből. A magyar főváros mindig szép volt, ezt elsősorban egyedi fekvésének köszönheti. A Duna észak-déli irányban, kb. 30 km hosszan a várost kettéosztja, és a nyugati oldalon emelkedő Budai-hegyek erdős, zöld tájai hirtelen emelkednek a város fölé, a pesti rész síkságából. Ez Budapest igazi varázsa.

Ha gyalog, vagy járművel átmegyek a Lánchídon, még mindig fülemben csengenek a Marica grófnő dallamai és a romantikus szöveg: „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket, / ha arra jársz, / Mondd meg, hogy nem tudom feledni őket, / ha arra jársz, / Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,/ ha arra jársz”. Hátigen, ez mind szép, ésjó, de azélet nem csak romantika, a mindennapok valósága hamar felráz, ésha jobban körülnézel, ha a Lánchidat elhagyod, éskisétálsz a külvárosba, akkor nagyon, de nagyon elgondolkozol.

Többet érdemelne ez az ország, többet ez a nép! Nem vagyunk igazán rendben, és ebben nem csak a világválságokat, vagy a bonyolult európai politikát okolhatjuk, hanem saját magunkat is.

A magyarság még mindig nem tud összefogni, a magyarság megosztott, nagy a gyűlölködés, óriási a társadalmi feszültség, ésnem foglalkozunk eleget szegényeinkkel.

Az uniós statisztika mutatói szerinta 28 tagállam legszegényebb régióit Bulgáriában, ésRomániában találhatjuk, de Magyarországis ott a legszegényebbek között, hiszen a 20 legszegényebb területből négy Magyarországhoz tartozik, pedig nekünk csak hétilyen van. Ebből látható, hogy az országlegnagyobb része szegény, nagyon szegény. És mégis olyasmire költünk milliárdokat, amire nem volna szükség, ami teljesen felesleges.

Az orbáni politikának vannak nagyon jó eredményei, ezt nem szabad, és nem lehet elhallgatni. De ne üljünk a babérainkon, és lássuk be, hogy a bírálatnéhol indokolt.

Magyarországon ma létezik egy milliárdos réteg, amely összvagyona fantasztikus,több billiósszámjegy. Nem sajnálom senkitől a vagyonát, ha becsületesen szerezte. Mi, magyarok – ahogyan mások sem – nem tudjuk az igazságtalanságokat megszűntetni, de jó példát mutathatnánk, és ha már „kitermeltünk” egy hihetetlenül gazdag társadalmi csoportot, akkor többet kellene törődni a szegény réteggel is.

A közelgő népszavazás, amiről már hónapok óta állandóan vitatkoznak, komoly milliárdokat fog felemészteni. Ebben sem tudott a magyar politika megegyezni, a kormányoldal ragaszkodik, az ellenzék elveti a népszavazás ötletét. Az biztos, hogy Brüsszel merev magatartása a bevándorlás, és a kvótaügyekben egy szikrát sem fog változni, még ha a magyarság erre nemet is mond. Tehát nem megoldás. Ha mégis ragaszkodunk hozzá, fizessék azok a költségeket, akik ezt a mellényzsebből kifizethetnék, és ne a szegény magyar átlag polgár. (Csányi úr a 165 milliárdjából odaadhatna pl. ötöt, és a népszavazás már fedezve lenne. A bankvezér népszerűsége pedig megnőne). A magyarok legnagyobb része egyöntetűen a brüsszeli politika ellen szavazna, de ezt úgy is tudják az Unió vezetői, miért kell ezt hatalmas anyagi megterheléssel kihangsúlyozni?

Itt van a másik költséges és ugyancsak népszerűtlen Városliget-projekt! Nincs elég múzeum Magyarországon, vagy a fővárosban? Gyönyörű múzeumok tucatjai várnak a látogatókra, ebben tényleg nincs hiány. Miért kell egy szegény országnak külön múzeum-negyedet építeni?

A kormány Várba költöztetése egy másik nagy kérdőjel. Ha elgondoljuk, hogy a Budai Vár, a királyi palotával, a Halászbástyával, a Mátyás-templommal és sétányokkal, egy Európa-hírű turistaközpont. Itt minden megváltozna, ha a költöztetés tényleg megvalósul. És az egész, csekély 200 milliárdba kerülne.

Aztán jártam a külvárosban, és láttam, hogy rosszul öltözött, nagyon idős, rokkant emberek a kukákban kotorászva keresik a „boldogságot”. Ez is Budapesthez tartozik.

És kérem, ez nem jobb- vagy baloldali vélemény. Csak széjjelnéztem, és hallgatóztam.

Tegnap este ismét a Duna-parton sétáltam, és néztem a folyót. Így nézhette annak idején a harmincas években, a legnagyobb szociális érzékkel gondolkodó költőnk is a Dunát. Aztán verset írt. Vajon ha József Attila ma élne, mit tenne?  

Hollai Hehs Ottó, Németország