Parasztlázadás

Nálunk is volt néhány ilyen, pl. 1514-ben Dózsa György vezette elégedetlen népét a feudális urak ellen, de ezt megelőzően már 1437-ben Észak-Erdélyben Budai Nagy Antal állt a lázadó magyar és román parasztok élére. A német történelem legismertebb parasztháborúja 1524–25 között az akkori Német-Római Birodalom, főleg déli tartományaiban zajlott, és állítható, hogy az 1789-ben kitört francia forradalomig a legnagyobb ilyen jellegű megmozdulás volt. A 15. és 16. században egész Európára jellemzőek voltak a társadalmi ellentétek, melyekhez az 1517-ben elinduló, lutheri reformáció szellemi serkentést adott. Tudjuk, ezeket a lázadásokat kegyetlenül eltiporta a hatalom, és Európa parasztjai még nagyon sokáig szegénységben sínylődtek, a feudalizmus megszűnése után a kapitalizmus teljesen megváltoztatta életüket. Ma a problémák más rendűek, de ma sem egyszerűek.

A német paraszt, illetve ahogy ma szokás mondani a német gazdák nem szegények, nem éheznek, mondhatni jól élnek. Ha összehasonlítanánk életszínvonalukat ázsiai, afrikai, vagy akár dél-amerikai földművesekkel, akkor a különbség óriási lenne, de még a kelet-európai jövedelmekhez képest is jómódúaknak számítanak. Az viszont igaz, a jó pénzért nagyon sokat kell lejsztolni, de a német gazda teszi ezt. Érdekes módon, a rokon svájciaknál a gazdák becsülete sokkal nagyobb, ott az agrárlobi jól működik, a német kormánnyal a mezőgazdasági dolgozók ritkán elégedettek, igaz, Németország elsősorban a technika, technológia hazája, az ipar fontosabb.

A Német Gazdák Szövetsége pár nappal ezelőtt szólította fel a mezőgazdaság szereplőit országos tiltakozásra, és ahogy szokás mondani, a paraszt keveset beszél, ők inkább a tettek emberei. No és, ha Adyt idézzük: „Hé, nagyurak, sok rossz fehér ököl” – ha ezt  mai nyelvre fordítjuk: Hé, politikus, sok traktor nagy balhét okoz.

A gazdák azt követelik, hogy minden olyan tervet, amely az eddigi jövedelmüket megnyirbálná, és azt, hogy még több munkáért még több adót kelljen fizetniük, azt a Scholz-kormány vonja vissza, mert ha nem, a balhé megy tovább. 

Jó, hogy valami megmozdult itt, abban az országban, amelyik az Unió vezető állama, és mind a 27 ország jövője függhet attól, mit és hogyan határoznak az itteni vezetők. Ami az utóbbi években politikai síkon itt végbement, az csak két jelszóval  jellemezhető: ostoba és kétségbeejtő.

Az események, a politikai döntések, irányelvek szorosan kapcsolódnak, logikus, hogy a jelenlegi általános európai elégedetlenség gyökerei az ukrán–orosz háborúból nőttek ki, és burjánzottak tovább, míg mára óriásira terebélyesedtek.

Az ukrán gabonaimport egész Európa mezőgazdaságát megtorpedózza, és ennek hátterében nem az ukrán parasztok, hanem nemzetközi nagytőkések állnak, akik egyszerűen felvásárolták Ukrajna legjobb mezőgazdasági területeit. A legnagyobb ukrán mezőgazdasági vállalkozások legalább 80%-a ma amerikai és más idegen tőkecsoportok kezében van.

Ismét eszembe jut Umberto Ecco: igen ez egy új középkor. A feudalizmus a parasztot a saját földjén nyomorította, ma a tőkés elveszi a földet, és a parasztnak megadja a lehetőséget, hogy szülőföldjén idegen gazdának a rabszolgája legyen.

Imádkozom, hogy Európát még sok-sok traktor dübörgése zavarja mai fejetlenségében.