Perc-emberkék dáridója

Nézem a magyar és a román parlament üléseiről készült felvételeket, hallgatom a tudósításokat, s minduntalan Ady Endre egyik verse jut eszembe. Amelyben kora egymással vég nélkül vitázó, az ország érdekében semmit sem cselekvő politikai vezetőit, kormánytagjait nevezte perc-emberkéknek.

Manapság mindkét országban a parlamenti többség az ellenzékben lévőkkel, hol pedig a pártok képviselői egymás között marakodnak vég nélkül. Hol evvel, hol avval, igaz vagy valótlan indokokkal rukkolnak elő egymás lejáratására. Egymást durván sértegetve is. Teszik a képviselő urak és hölgyek abban a tudatban, hogy mentelmi joguk van. Hiába fordulnának a megsértettek a rendőrséghez, bírósághoz, az ügyészséghez, az igazságszolgáltatásnak meg van kötve a keze. Így nyugodtan lehet gyalázni az ellenfelet.

Egy évszázada az állandó hangoskodókat tehát perc-emberkéknek nevezték. Olyanoknak, mint akik ma ágálnak, ordibálnak, de holnapra (néhány év múlva?) kihullnak nemhogy a történelemből, de még kortársaik emlékezetéből is. Pedig Ady idejében, mikor a vers megszületett legalább az országházi tisztességes viselkedést, az egymás iránti illemet megtanulták az oda bekerültek. Mostanság?

Mindkét említett törvényhozó házban szinte állandó a politikai ellenfelek fenyegetése, a vádaskodás, sőt azok káromlása is előfordul.  Teszi elsősorban az a magyar tisztségviselő, aki a választási kampányban éppen a mentelmi jognak megszüntetéséért kampányolt. Aztán elbújt az EU-parlament mentelmi joga mögé, hogy ne kelljen számot adnia a köztörvényes kihágásáért. Barátaimmal egyetértünk abban, hogy több parlamenti képviselőnek a törvényhozásban használt szókincse még egy falusi kocsmai vita színvonalát sem éri el. 

Mondjuk ki bátran: Bukarestben is, Budapesten is folyik a perc-emberkék dáridója. Az olyan politikai vezetők szereplése, akiknek nincs fajsúlya. Őket csak a kedvező pillanat, a párthűségüknek a jutalmazása, avagy a megfelelő készültségű vezetők hiánya hozta az előtérbe. (Ismerjük a szólásmondást: Ha ló nincs…) Ők majd rövid időn belül eltűnnek a süllyesztőben. Mint a rendszerváltás óta annyian. Olyan sokan voltak, hogy még az 1989 után hazánkban kinevezett miniszterelnökök nevét sem tudnánk felidézni, hát még a minisztereikét vagy a parlamenti elnökökét. Egyszerű az oka: egyikük nevéhez sem fűződik egy olyan jelentős intézkedés, törvény, reform, amely az ország előrelépését, fejlődését szolgálta volna.

Romániának immár hosszú hetek óta nincs miniszterelnöke. Az ország hajója (jelképesen) kormányos nélkül hánykolódik a viharos nemzetközi politikai tengeren. S a politikai pártok azóta (úgymond) „egyeztetnek”. Hol egymással, hol az államelnökkel. Ricsajoznak, osztják a semmit. Ki halkabban, ki fülsiketítően. De még egyetlen megvalósítható javaslat sem hangzott el ezeken az egyeztetéseken. Az előrehozott választásoktól a történelmi pártok ódzkodnak, mert az a szélsőnacionalista erők jelentősebb előretörését eredményezhetnék. Az pedig valóban nem a jelenlegi egyhelyben topogást, hanem visszalépést jelentene. 

Ady említett versében van egy derűlátásra okot adó sor: „Ez a ricsaj majd dallá simul át”. Hogy mi mikor számíthatunk arra, még megjósolni sem tudnánk. Addig folytatódik a perc-emberkék dáridója. Mindkét parlamentben!