Profán filozofálás (I.)

Nagyon-nagyon régen, az időszámításunk előtti 5. században élt a nyugati kultúrkör talán legnagyobb gondolkozója, a görög Szókratész. Élete nem volt túlságosan színes, sokat katonáskodott, hiszen ez a század volt a görög történelem talán legháborúsabb százada (perzsa és peloponnészoszi háborúk), a fegyverforgató fiatal férfiakat egyik háborúból a másikba ráncigálták. 

Szókratész a saját tapasztalatai révén látta, hogy a sok háborúzás mennyire lezüllesztette, pusztította a görög társadalmat, és későbbi tanításaiban erkölcsi, szellemi megújulást hirdetett. Fiatalon bizonyára sokat tanult mestereitől, de ez nem lehetett elég, hogy zseniális elméletei megszülessenek. Sokat nem utazott, élete nagy részét Athénban töltötte, de szellemi hagyatéka mégis óriási lett. Nem írt le soha semmit, csak elmondta, előadta, amit tudott, elgondolt, érzett, hallgatói megjegyezték, továbbadták, és ebből született Európa szellemi, főleg bölcseleti gondolkodásának alapja. 

Szókratész kérdezni, felelni, megvitatni és mindenen elgondolkozni módszere elméletileg ma is létezik, de nem alkalmazzuk, elfelejtettük, mint ahogy a polgár jogát az engedetlenségre is, arra a lehetőségre, amikor úgy érezzük, hogy a politika és az állam tevékenysége ütköznek erkölcsi és vallási elveinkkel, amely azt tanítja: ne ölj, ne pusztítsd a másik embert. Mert gondolom, egy kicsit is normálisan gondolkodó polgár ezt így érzi helyesnek. 

Szókratész jóra tanította a fiatalokat, és egy békés társadalmat képzelt görögjeinek. Az athéniak, akik másként gondolkoztak, halálra ítélték, és Ő az igazság nevében vállalta a halált! 

2500 év után a világ nem változott, aki ma a békét dicséri, azt elhallgatatják. 

Amit itt írok, egy profán filozofálás, nem vagyok szakértő, sem beavatott, csak úgy elgondolkozom a dolgokon, töprengek. 

Az ember megszületik, és abban a pillanatban már halálra is van ítélve, ezt is nehéz megérteni, de ha leél egy hosszabb időszakot, és maga körül rendezett dolgokat lát, akkor könnyebben távozik. 

Világunk csodálatos lehetne, hiszen mi vagyunk az egyedüli tudatosan élő biológiai teremtmények, akik nem csak születünk és meghalunk, de tudunk környezetünkön, a világon változtatni. Az ősembertől napjaink modern emberéig rengeteg változás történt, de nem könnyű egyértelműen eldönteni, mennyivel lettünk elégedettebbek, boldogabbak őseinknél. Biztos, hogy már a régi időktől kezdve a gondolkodó ember igyekszik a világegyetem lényegét megérteni, és keresni az emberi élet értelmét, de a tapasztalat azt igazolja, hogy valójában még sok mindent nem értünk, mert sok mindent nagyon, de nagyon rosszul csinálunk. 

Szerény ismereteim alapján úgy vélem, hogy a nagy filozófiai kérdések mellett, mint pl. a kozmosz, a világegyetem kutatása, az ember és Isten kapcsolata, az emberi értékek és értelem, az egyik legfontosabb, máig elhanyagolt kérdése a filozófiának az embertársainkkal való normális, harmonikus együttélés. 

Sajnos, ez a kérdés Káin és Ábel meséje óta, a mai atomfenyegetettségig, még mindig tisztázatlan és megoldásra vár. 

Ha mai világpolitikai helyzetet nézzük, minden filozófusnak és normálisan gondolkodó embernek megállhat az esze. Vagy egyszerűen eltűnt a normális emberi gondolkodás, már nem is mi, emberek gondolkozunk, hanem helyettünk a mesterséges intelligencia?