Sok beszédnek sok az alja

Régi magyar közmondásunkat fiataljaink talán nem is ismerik, magyarázom röviden: a sok beszéd legtöbbször szófecsérlés, és nem is érinti a lényeget, amit pedig röviden, legtöbbször kevés szóval is el lehet mondani.

Mai zavaros és eseményekkel túlzsúfolt világunkban a média maximálisan kihasználja a lehetőségeket, hírek tömegét zúdítja ránk, beszámol mindenről, még a lényegtelenről is, de nem egyszerű tárgyilagos rövidséggel, hanem kiszínezve, eltúlozva és ismételve. Eseményeket és jelentéktelen híreket is elmondanak többször ismételve, interjúk és „hozzászólások” tucatjait hallhatjuk a nap különböző óráiban.

A tömegmédia ma már életünk része, állandóan jelen van, ezt talán megszoktuk, beletörődtünk, de ami túlzás, azt nem kellene eltúrni. Sokan persze nagy pénzeket keresnek ezzel a híráradattal, mert pl. a szomszédban dúló háborúról naponta több tucat hír, kommentár, megjegyzés és magyarázat születik, szünet nélkül, és ezeket mind megetetik velünk. Senki nem tud már eligazodni, semmi nem látszik tisztán, főleg az nem világos, hogy ki mit akar, és van-e egyáltalán szándék, hogy ezt a felesleges háborút, vagy a mind erősebb tömeges bevándorlást megállítsák. A közvélemény zavartan áll az események közepén, de tenni nem tud semmit, vagy talán nem is akar? 

Európai jelenünk égető kérdései közül kiemelkedő a kontinensünk keleti részén kikényszerített háború, másodsorban a mind erősebb, keletről és délről ránk zúduló tömeges bevándorlás.

A háború okozta pusztítás, az óriási anyagi veszteségek és az ártatlan emberek feláldozása valójában egy aránylag kicsi, de erős hatalmú és erőszakos globális-kapitalista csoport elképzelései és akarata szerint történik. Számomra  érthetetlen – gondolom, nem vagyok egyedül –, hogy miért tűri a világ nagyobbik része, hogy egy maroknyi kisebbség terrorizálja, csak azért, mert ez a társaság a megkaparintott, nála lévő pénzmonopólium segítségével a kezében tartja a világ gazdasági és politikai irányítását!

Itt megjegyezném, hogy a nyugati világban a közhit még mindig az, hogy demokráciában élünk, ahol a politikai életet, a népből szabadon választott képviselők együttes munkája alakítja, akik viszont számadással tartoznak tevékenységükért. Ez ma már Európa legtöbb országában nem működik, mert ki meri azt állítani, hogy Európában a megválasztott képviselők egyöntetűen a háborúra szavaznak? Ha ez mégis így volna, ez teljességgel ellenkezik a népakarttal, mert Európa népei nem akarnak háborút!

Ami a tömeges bevándorlást illeti, az eredmény ugyanaz lehet, mert biztosak lehetünk abban, hogy Európa polgárainak többsége nem akar messziről jött, idegen kultúrájú, nem ritkán ellenségesen viselkedő népcsoportokkal együtt élni.

Következtetés: Brüsszelben, de az uniós államok többségében is, a kormányok háborút és migrációt támogató politikája ellentétes a többség akaratával, legfőképpen az Unióban élő nemzetek érdekeivel.

Kontinensünk jövője ettől a két kulcskérdéstől függ. Ha tovább háborúzunk, ennek kiszámíthatatlan és tragikus következményei lehetnek, ha pedig végérvényesen bevándorló kontinenssé válunk, kétezer éves keresztény kultúránk egyszer s mindenkorra eltűnhet, Európa már soha nem lesz a régi.

Az Unió létrehozása legfontosabb alappillérének a tartős európai béke megtartása számított, ugyanakkor a külföldről, akár keletről vagy nyugatról ránk erőltetett gazdasági és ideológiai befolyástól való elszakadás.

A mai helyzet ezzel szemben tragikus, hiszen az Ukrajnában zajló háborút Nyugat Európában szinte egységesen támogatják a kormányok, gondolom nem is jószántukból, hanem erős amerikai befolyásra. Az idegenekre pedig azért van szükség, mert Európa ipari termelése a hazai munkaerővel már nincs biztosítva. A nemzet fennmaradásának a támogatása pedig ismeretlen elképzelés Nyugaton.

Az amerikai külpolitikának már régóta szüksége van állandó kisebb-nagyobb háborúkra, nemcsak geopolitikai megfontolásból, hanem az Államok óriásira felnőtt hadiiparának az igényeit is ki kell elégíteni.

Következtetés: Azért, hogy a fegyvergyártok továbbra is magas haszonnal zárhassák az üzleti évet, fiatalok százezreit küldik a harcmezőkre, hogy ott meghaljanak a „hazáért”.

A közelmúlt gyilkos és tragikus eseményei sem ébresztették fel az európai közvéleményt, hogy ezt a perverz aljasságot végre le kell állítani. Tehát fejezzük be a szócséplést, és végre tegyünk valamit! Mi, Európa népei, közösen!