Szálljon fel este, igazgatónő!

Villamosra váratnám, sötétedés utáni órákban, az aradi helyi közszállítási vállalat igazgatóját, aki most éppen egy hölgy.

Volt idő, úgy a múlt évezred utolsó századának hetvenes éveiben, amikor a helyi újságokban szinte hetente téma volt az aradi villamos. Igaz, akkor az újságíró is azzal utazott. Mostanában már többnyire csak akkor kerül szóba, ha elgázol valakit, vagy félórákig álldogál, mert egy hanyag autós félig a sínre parkolt.

Hogy különben minden rendben volna Arad alapvető tömegközlekedési eszközével, azt mégse mondanám. Bár, igaz, ami igaz, eléggé rendszeresen járnak, az órarend szerint (már ha van kifüggesztett órarend – mostanában éppen egy hiány-időszakot élünk), nem mondhatjuk, hogy nagyon piszkosak volnának, télen fűtik őket, sötétben belsejük ki is van világítva.

Valami azonban nagyon zavarja az utasokat: esténként csak nagy nehézségek árán tudják (néha még úgy se) leolvasni a számukat. Lehet, hogy gyenge a kedves utas szeme? Lehet, de ami biztos, a villamosok döntő többségének gyalázatosan rosszul látszik a számozása; ha befut a megállóba égő lámpákkal, az elvakított szegény utas csak legutolsó pillanatban, ha le tudja olvasni a kocsi szélvédőjéről a számot. Pedig lenne kimondottan arra tervezett hely, ahova a számot (civilizált országban vagy városban) kirakják és megvilágítják, de ezt a megoldást Aradon csak elvétve használja egy-egy villamoskalauz. A kocsi jobb oldalán – hosszú, többnyire csuklós járművekről lévén szó – legalább két számtábla kellene, de sokszor jó, ha egy van. 

Valamelyik este, villamosra várva, azon gondolkoztam, mit is lehetne csinálni a probléma pénzbe szinte nem is kerülő megoldása érdekében. És rájöttem. Pár napig hatóságilag kirendelném a közszállítási vállalat teljes vezetőségét – ilyen-amolyan igazgatóstul, főmérnököstül, garázsfőnököstül, hogy villamoson utazzanak. De nem ám úgy, hogy az elsőre találomra felszállnak: várják csak meg és keressék ki minden este az x vagy y számút, hogy lássák, mit jelent az.

Ha pedig elégedetteknek mutatkoznának, és nem intézkednének néhány tucat, minimális költségből kihozható tábla, meg hanyag villamosvezető ügyében, a következő napon az egész társaságot kirúgnám abban a megnyugtató tudatban, hogy megérdemlik, ha ennyit se képesek megoldani.