Szeptember

Vége a naptári nyárnak, nagyjából a politikusi vakációknak is, megjött az első „ember”-hónap, s szeptember, első napjaiban már megindult a diplomáciai nagyüzem a világon.

Európában az uniós külügyminiszterek találkoztak két napon  keresztül informális találkozón, ami azt jelenti, hogy elbeszélgettek, eszmét cseréltek, tájékoztatták egymást álláspontjukról, de nagy horderejű határozatokat nem hoztak. Olyan egy-egy ilyen informális találkozó, mint, mondjuk, a parlamenti ülésszakokon a szünetben a tisztelt ház folyosóin, vagy az esti vacsorákon, egy pohár bor mellett folyó  beszélgetések, tárgyalások: hivatalosan nemigen jegyzik őket, de itt dőlnek el a lényeges kérdések, amelyek aztán később hivatalos dokumentumokban, megállapodásokban öltenek testet.

A sajtó – a román és magyar legalábbis – alig-alig ejt szót a szombaton véget ért összejövetelről, amelyen az egyik, ha nem a legfőbb téma az Európát és a Unió országait továbbra is foglalkoztató migrációs válság volt.

Tegnap, vasárnap azonban Kínában – amely még soha nem rendezett ekkora politikai, gazdasági jelentőségű összejövetelt – egy még jelentősebb találkozó kezdődött, a G20 csúcsértekezlet. A G20-ak – a gazdaságilag legfejlettebb és a feltörekvő országokat is magába foglaló laza szervezete – a világ elitjének számítanak, hiszen a bruttó nemzeti össztermék  85 százalékát szolgáltatják, s a világ lakosságának is döntő többségét adják. Távolról sem olyan szervezkedésről van szó, amelyben parancs- vagy tekintélyuralom volna, hisz a részt vevő államok érdekei, törekvései sok szempontból alapvető módon különböznek. Minthogy itt a világ állam- és kormányfőinek találkozójáról van szó, nyilvánvalóan a sajtó is ennek megfelelőn közelít a kérdéshez: sokkal nagyobb teret és nyilvánosságot biztosít számára, mint az uniós külügyminiszterek találkozójának.

E cikk írásakor, vasárnap délben még nagyon kevés konkrétum került nyilvánosságra a kínai csúcsról. Azt viszont már szombaton világgá röpítették a hírügynökségek, hogy a csúcs előestéjén az amerikai és a kínai államfő bejelentette: országaik ratifikálták a tavaly decemberi párizsi klímacsúcson kötött megállapodást és vállalást, miszerint 2 Celsius-fok alatt tartják az iparosodás előtti mértékhez képest a Föld légkörének felmelegedését.

Hogy a ratifikálás mekkora jelentőségű, ahhoz tudni kell: a két ipari, gazdasági és környezetszennyezési óriás együttesen a föld szén-dioxid-kibocsátásának 38 százalékáért felelős, de azt is, hogy magatartásuk sok más ország számára is (követendő) példa lehet.

A háttérben szemlélődő megfigyelő azonban arra gondol: valóban nagy baj lehet a Föld jövőjével, ha az eddig – ilyen-amolyan indokokkal – kibúvó nagyhatalmak is ratifikálták a megállapodást. Amelynek betartására azonban, sajnos, nemigen van garancia.