Szomorú adatok

Olvasom a világhálón dr. Bogdan Duca Ne iau ungurii Ardealul? (Elveszik tőlünk Erdélyt a magyarok?) című írását. Egy higgadt, mindenfajta nacionalizmustól mentes értékelés az erdélyi etnikai, politikai helyzetről. Olyan adatokkal, amelyeket a hivatalos román történetírás általában elhallgat, vagy nagyvonalúan átugrik felette. Például azt, hogy 1920-ban, az akkori Nagyrománia (Besszarábiával, Erdéllyel, Kadrilaterrel kiegészülve) lakosságának több mint egynegyede (26,7%) magyar nemzetiségű volt. Igaz, ő sem teszi hozzá, hogy a német, ukrán, szerb, bolgár, török-tatár stb. nemzetiségiekkel kiegészítve, ez az összlakosság több mint egyharmadát tette ki. Akkor az ország lakosságából minden harmadik nem román anyanyelvű volt.

De nem is ezért ültem le írni a gép mellé, hanem a folytatásért. Mert az írás szerzője végigelemzi az azóta eltelt időszak népszámlálásainak magyarokat érintő hivatalos adatait. Számunkra nagyon lehangoló a statisztikák alakulása. 1948 után (akkor még minden negyedik román állampolgár magyar volt) fokozatosan és egyre gyorsuló mértékben romlott a nemzetiségi számarány az országban. Közünk a mienk is. Egyrészt a magyarság számának csökkenésével, másrészt a többi nemzetiség (lásd szászok, svábok, valamint a zsidóság) szinte teljes kivándorlásával. Bár még nincsenek adatok a most befejeződött népszámlálásról, de azt hiszem, Bogdan Duca sejtése bebizonyosodik: a románság száma 30-kal, a magyarságé annál nagyobb arányban csökkent az 1992-es számláláshoz viszonyítva. (Egyszer már megírtam, most megismétlem: számunkra az 1989-es fordulat felért egy népirtással!) A gyors kivándorlás és az ellenállás nélküli beolvadás következményeként valószínűleg nem érjük el a milliót sem!

Nem szeretnék elvtelen vitába keveredni senkivel, de számomra, s minden józanul gondolkodó nemzettársunk számára is meghökkentőek voltak azok az adatok, amelyek a székelyföldi városokban a népszámlálás adatairól folyamatosan beszámoltak.  Voltak olyan jelentős települések, ahol a lakosság negyede, sőt harmada sem számláltatta meg magát szinte az utolsó hétig. Vajon mitől féltek abban a két megyében, ahol a lakosság 75-80 százalékát alkotják?

Hogy a kommunista időkben a felekezeti hovatartozást nem volt ildomos nagydobra verni, azt elismerem. De most miért? Talán nemzetiségi hovatartozásukat, avagy anyanyelvüket akarták eltitkolni a távol maradók? Avagy olyan közönyösek lettünk, hogy mindegy hova sorolnak bennünket? Mindegy, hogy településeink határainál magyar nyelven is megjelenik annak a neve vagy sem?

Várom a népszámlálás végeredményét. De addig is ajánlanám az érdeklődőnek, fussa át dr. Bogdan Duca fenti című írását arról, hogy miért nem gondolhatnak a magyarok Erdély visszaszerzésére. Talán mi is elgondolkozhatnánk rajta!