Új utakon, előre

A cím azt sugallja, mintha előre innék a medve bőrére, vagyis biztos lennék a Fidesz győzelmében. Igen, az vagyok. Lehetne az ellenzék újrakezdéséről is beszélni, de ennek most kevés a realitása.

Holnap talán megnyugodhatunk. Az izgalmas, feszültséggel teli hetek után végre a lényegre figyelhetünk: a jövőnkre, amely továbbra is bizonytalan, és nem ígér könnyű időket.

Orbán Viktor rövid időn belül kormányt alakít, és megkezdődik a munka. 

Nem lesz könnyű. 

Nehéz, kiszámíthatatlan korszakban élünk: háborús feszültségek, gazdasági zavarok és társadalmi bizonytalanság határozzák meg a világot.

Jogosan vetődik fel a kérdés: valóban ilyen világot érdemel az ember? A válasz máig nincs meg. Sem a filozófusok, sem a pszichológusok nem tudták eldönteni, hogy a jó vagy a rossz az erősebb. Kilenc évtizedes tapasztalatomból mégis azt mondom: az emberek többsége jóindulatú. Rossz emberekkel ritkán találkoztam – bár léteznek. Az ellenséges helyzetek többnyire nem az egyénből, hanem a körülményekből fakadnak.

A legfontosabb feladat ma a nemzeti egység erősítése. Enélkül nincs jövő. Történelmünk azt mutatja: csak akkor tudtunk megmaradni, amikor képesek voltunk összefogni.

Orbán Viktornak most lehetősége van változtatni a hangnemén. A választási győzelem felszabadíthat: kevesebb konfrontációra, több együttműködésre nyújthat teret. Az ellenzéket nem ellenségként kell kezelni. Ugyanez érvényes Brüsszelre is. Az állandó tiltakozás helyett több párbeszédre lenne szükség.

A háború mindenkinek rossz: nekünk, a szomszédainknak, Európának. Ezt mindenki tudja, mégis nehéz kimondani. Az energia és az együttműködés helyreállítása csökkenthetné a feszültséget. A konfliktusok mögött gyakran egyszerű érdekek állnak – és ezek sokszor rendezhetők.

A háttérhatalom kérdése is visszatérő téma, de végső soron rajtunk múlik minden: gondolkodásunkon, életmódunkon és azon, hogyan viszonyulunk a pénzhez és a hatalomhoz.

A politikai siker nem ok az elzárkózásra. Épp ellenkezőleg: nyitottságra kötelez. Egy könnyedebb, kiegyensúlyozottabb hangnem gyakran többet ér, mint a folyamatos szembenállás. Néha valóban igaz: okos enged.

Sokan kérdezhetik, milyen alapon mondom mindezt. Talán joggal. De kilenc évtized tapasztalata után úgy látom: a jóakarat nem gyengeség, hanem erő. És többnyire viszonzásra talál.

Nemcsak a külpolitikában, hanem itthon is van teendő. A társadalmi különbségek túl nagyok. Kevés a gazdag, sok a szegény – ez így nem maradhat. Több figyelemre, több egyensúlyra van szükség.

Bízom a jövőben, és ezzel a reménnyel zárom gondolataimat.

Németország, 2026. április 12., reggel

*

Amikor a fentieket leírtam, még nem ismertem a választás eredményét. Késő este meghallgattam Orbán Viktor beszédét – és megdöbbentem. Voltak már csalódásaim, de ez, kilencvenhárom évesen, különösen nehéz.

Vajon ennyire nem ismerem a saját népemet? Azt a magyarságot, amelyet mindig intelligensnek tartottam? Hogyan fordulhat elő, hogy egy tapasztalt, nemzetközileg is elismert vezetőt leváltanak, és helyére egy vitatható múltú politikus kerül?

Számomra ez már nem személyes kérdés. 

Magyarországnak – történelme ismeretében, idén lesz a mohácsi csata ötszázadik évfordulója – nincs szüksége újabb tragédiára. Mert az lehet, ha teljesen kiszolgáltatja magát a háborúra készülő Brüsszelnek.