Újítás

Mi az ördögnek kell állandóan újítani?! – fakad ki az ismerős, akit pedig egyáltalán nem maradi észjárásával, magatartásával tűnik ki. Mesél, és kénytelen vagyok igazat adni neki.

Nem kell mindenáron újítani – láttunk már bevált, jól működő dolgokat zseniálisnak, de még jónak sem nevezhető ötlettel elrontani –, de hasznos újítások nélkül nem lehet meg a világ. Az emberiség még a kőbaltát vagy a kereket sem találta volna fel – annak idején ezek óriási vívmányoknak számítottak –, ha nem törekedett volna állandóan jobbra, ami megkönnyíti életét. Mindez nem zárja ki azt a tényt, hogy az emberek egy része kifejezetten fél az újtól, mert nem érti, nem tudja kezelni, felhasználni az újdonságokat. A legszélsőségesebb példák egyike az angliai ipari forradalomhoz köthető, amikor a manufaktúrák dolgozói összetörték a munkát megkönnyítő, gyorsító berendezéseket, attól tartva, hogy azok fölöslegessé teszik őket és utcára kerülnek. „Pokoli gépeidet összezúztuk a falu határában, embereid megkötözve fekszenek az útszéli árokban. Így figyelmeztetnek az éhezők” – olvashatjuk egy korabeli, munkáltatóhoz intézett levélben.

A félelem azóta is megmaradt, ha rejtve is, ám egyértelmű, hogy manapság csak az maradhat meg a piacon, aki minél több intelligenciát, újítást, találmányt visz be termékébe, szolgáltatásába, hogy ezzel jobbá, tartósabbá, eladhatóbbá tegye. Aki nem ezt csinálja, kérlelhetetlenül kiszorul a kíméletlen konkurenciaharcból.

A huszadik, de legalább annyira a huszonegyedik század a folyamatos és gyakran elképesztő újítások kora. Éppen ezért tűnik aggasztónak az adat, amit most tettek közé: a hazai vállalkozások körében a 2010–2012-es időszakban érezhetően csökkent az újítások száma az előzőkhöz viszonyítva. Tíz nagy cég közül mindössze négyben, tíz kisvállalatból csak kettőben vezettek be egy terméknél, előállítási folyamatnál, szervezési módszernél, marketingnél észlelhető javítást, több mint tíz százalékkal nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek egyetlen újítással sem dicsekedhetnek.

Nincs rá törekvés? Nincs rá szellemi kapacitás? Nem kerül rá pénz?

Nem tudni, de érdemes lenne utánanézni. Mert aki nem teszi, semmiképpen sem tud majd nemcsak a jövő, de még a ma kihívásaival sem szembenézni.