Ukrajna jövője

Minden csoda három napot tart – tartja a magyar szólásmondás. A szenzációra éhes médiában különösképpen. Immár az ukrajnai háború csak elvétve szerepel a hírek élén, mondjuk akkor, ha újabb amerikai vagy egyéb fegyverszállítmányok ígéretéről vagy érkezéséről esik szó. Harmad- negyedrangúvá minősült, bár itt folyik a szomszédságunkban úgy, hogy bármikor akár világháborúvá is szélesedhet. A médiának viszont már amolyan lerágott csont, új témát kell keresni, amivel etetni lehet a tévénézőket, rádióhallgatókat, újságolvasókat. 

Manapság az a tény, hogy az ukrán elnöknek vagy anyósának valahol Egyiptomban (állítólag) felfedezték a sokmillió dollárt érő villáját, megelőzi azt, hogy az országában hullnak a bombák, robbannak a rakéták, naponta emberek halnak meg, hogy immár a fővárost is rombolják a drónok szállította orosz robbanófejek. A katonák mellett elhunyt civil áldozatok a „járulékos veszteség” kategóriájában szerepelnek. A lakosság szenvedését, nélkülözését meg statisztikailag nem lehet kimutatni. 

Ha valaki rákérdezne az ukrán elnöknél az ország lakosságának jelenlegi valós számára, bizonyára csak hebegne, avagy a hasára ütve mondana egy számot. Mert milliók hagyták már el Ukrajnát, s továbbra is menekülnek naponta sok százan. Főleg nők és gyermekek. Olyan menekültek, akik túlnyomó többsége sohasem szándékozik majd visszatérni szülőhazájába a szétbombázott városokat, falvakat, az elpusztított infrastruktúrát újjáépíteni évtizedeken keresztül. Mint a második világháborút követő időkben. Több százezren Lengyelországban, milliók pedig Németországban telepedtek le, s ott vállaltak munkát. A gyermekek a befogadó országokban járnak iskolába. 

Apropó, gyermekek! Olvasom, hogy az országból úgy tűnt el 60 000 gyermek, hogy azok sorsáról senki sem tud semmit, nem szerepelnek semmiféle statisztikában. Megdöbbentő adat. Ha csak ezekre a kallódó gyermekekre felelősen gondolnának a politikusok, az ország elnöke és tanácsadói, azonnal meg kellene hirdetniük a fegyverszünetet, és tárgyalóasztalhoz kellene ülniük. Hiszen egész generációról van szó. Ukrajna jövőjéről. Ezeket a gyermekeket kellene felkutatni, az ő iskolázásukhoz és nem a háború folytatásához szükséges fegyverekre kellene segélyt könyörögni a Nyugattól. 

Tudom, ha netalán ezt az ötletet valaki felvetné az ukrán elnök környezetében vagy a parlamentben, azonnal hazaárulónak kiáltanák ki, s nem tudom, hogy közlekedési balesetben vagy fürdőzés közben érné a váratlan halál. De azért jó lenne gondolkodni rajta!