Választás

Mire e sorok megjelennek, a politika iránt az átlagosnál jóval nagyobb mértékben érdeklődők, meg természetesen a leginkább érintett politikusok már tudják az exit poll felmérésekből, hogyan alakult május 25-én az európai parlamenti választások eredménye – legalábbis nagyjából, pár százalék hibalehetőséggel. (Biztos csak az, amit a hivatalos végeredmények annak nyilvánítanak. Emlékezzünk a legutóbbi államfői választásra, amikor a jelenlegi államelnök ellenfele már ünnepelte győzelmét, hogy utóbb, minimális különbséggel, alulmaradjon.)

A választás tegnap Romániában reggel hétkor kezdődött – 21 más uniós ország is vasárnap szavazott a 28 közül –, de az óraeltolódás miatt Ausztráliában már román idő szerint 0.00, az ázsiai távolkeleten éjfél után már egykor. Az ottani eredmények azonban, a Moldva Köztársaságban szavazó kettős állampolgárok, vagy ott dolgozó romániaik voksaihoz hasonlóan aligha lesznek perdöntők a végső elszámolásnál. A lényeges dolgok e tekintetben itthon dőlnek el, ahol az előzetes eredmények (ha csak a végső elszámolásnál nem volt váratlan borulás) azt mutatják: a lakosság döntő többségét nem igazán érdekelte az uniós parlament összetételének ügye. Vagy azért, mert nem igazán érti annak szerepét, befolyását egyéni sorsának alakulására, vagy, mert szerinte egykutya, ki kerül be oda. Tessék elképzelni, hogy arról kellene szavazni: legyen-e a hazai minimális fizetés (vagy nyugdíj), mondjuk, 330 euró – tízszer kevesebb, mint amennyi a tét volt nemrég Svájcban –: ütnék le egymást honfitársaink a szavazókörök és urnák előtt.

A politikusoknál és pályázóknál persze más a helyzet, a strasbourgi, brüsszeli, európai honatyai székekbe beülni nagy dicsőség annak is, aki nincs rászorulva a tisztséggel járó, a hazai átlagember számára mesésnek tűnő fizetéssel. Brüsszelbe menni jó, amit az is mutat, hogy a hazai uniós parlamenti képviselők jó kétharmada ismét jelöltette magát. (Elméleti lehetőség: csupa kiváló, az ország és Európa haladása, a nép jóléte ügyéért mélységesen elkötelezett honleányról és honfiúról van szó.)

Ami bizonyos: mától, félretéve a kampány okozta fáradalmakat, örömöket és csalódásokat, ismét dolgozni kell(ene), mégpedig nagyobb odaadással, mint eddig. Az eddigi munka ugyanis, minden jel szerint, nem győzte meg a hazai polgárok többségét, hogy érdemes elmenni szavazni.