Vasutasság

Startból nem szeretek a honi vasútról írni, mert elvem, hogy döglött disznóba nem rúgok. De mi a túrót tegyek, most kénytelen vagyok fölcetlizni elvemet, mert szombaton beleszaladtam a vasút személyszállító ágazatának agyborító hülyeségébe. Nyugi, nem vertem be a fejem, de hát a felhő sem csúszott át nyomtalanul a séróm tetején.

Nem részletezem a cuccot, a lényeg, hogy szombat délután Konopon vártuk a Brassó–Arad személyvonatot, hazafele. Gyün a trén, közelebb lépünk a peronhoz, erre odaszól az impjégát, hogy vigyázzunk, ez magánvonat. Elengedem a maszlagot a fülem mellett, mert már mit vitázzak vele, amúgy sem kérdeztem tőle semmit. Amikor látta, hogy a hírtől nem ájultunk el a gazos vágányok között, megint ránk szólt, hogy erre nem érvényes a CFR jegye.

Hát, ekkor előjött belőlem a bunkó – ja, tudom, nem kellett sokat keresgéljek –, és rámutattam az épp fékező, váccéra sikált, tiszta meg pöpec szerelvényre, hogy cicám, örülünk, hogy ez jött, és magasról letoljuk a te CFR-vonatodat, amely ragad, mocskos, csoda, hogy a nyű nem lepi be epidermiádat. Na, erre marha dühös lett a fazon, kiabált utánunk valamit, és visszaosztottam, hogy mi, miért van ebben az országban. Ja, meg ha nem tetszik, írjak reklamációt.

Ír a franc. A címzett is tudja talán, mi fut a vágányokon.

Na, mindegy, még dühös se lettem, aztán tényleg jót röhögtünk, hogy hova süllyedtek. Mert ugyebár a maszek, a RegioTrans – nuku ingyen reklám, jegyet váltottunk – félórával a CFR tragimocsadéka előtt fut be, hát, festeni lehet a tisztasági különbséget.

A dolog csak azért érdekes, mert egy szétesett, fejlődésre, utasszolgálatra anyagilag, eszközileg, de főként agyilag alkalmatlan vasút arra képezi ki alkalmazottait, hogy lebeszéljék az embereket a jobbról. Mert nyilván nem magától tört ki az impjégát, mert erre is bunkó.

A konkurenciát senki sem szereti itt Romániában, mert akkor versenybe kell szállni. Na, és még egy utolsó: 1989-ben Arad–Bukarest 9,5 óra volt. Most, 11,5. Tudom, annyiszor utaztam-utazok a vonalon, egyre több a sebességkorlátozás. Amúgy az unió erre is ad pénzt – lásd, Budapest–Lőkösháza vonal –, de Romániának nem kell.

Romániának liberalizálnia kellett volna a vasúti személyszállítását, uniós vállalás. Félig-meddig megtette. Csakhogy szándékosan hagyja parlagon az infrastruktúrát, hogy egyetlen nyugat-európai fuvarosnak se jusson eszébe, mondjuk Arad–Bécs járatot indítani. A jelzőrendszert szándékosan nem korszerűsítik, hasonló okokból.

Akkor meg a többségi nép megérdemli a vasútját, hisz nem pofáznak ellene.