Veszélyben Isten egy hajléka

Mikor februárban először hallottam a nagyváradi premontrei templommal kapcsolatos történésekről, azt hittem, csak a helyi önkormányzat önkényeskedéséről lehet szó. 2026-ban egy európai jogállamban elkobozni egy szerzetesrend jogos tulajdonát képező épületegyüttest, amelybe beletartozik egy 18. században épült, felszentelt és ma is működő templom is? Ráadásul úgy, hogy abból erőszakkal ki akarják lakoltatni a rend helyi vezetőjét, Fejes Rudolf Anzelm atyát. Úgy véltem, az illetékes hatóságok majd közbelépnek, rendet tesznek, leintik a városvezetést. Óriásit tévedtem!

Nem feltételeztem, hogy a kommunista rendszer bukása után három és fél évtizeddel megismétlődhet az, amit a Ceaușescu-rendszerben már ugyanott megkíséreltek: felszámolni egy működő egyházi intézményt. Akkor a nagyváradi városháza közelében álló templomot akarták lerombolni avval az indokkal, hogy akadályozza a forgalmat. Nagyvárad magyar polgársága, felekezetre való tekintet nélkül napokon keresztül vont élőlánc-kordont a templom köré, megakadályozva annak lebontását. Az ma is áll! 

A februári kilakoltatási akciót végül sikerült megakadályozni, annak végrehajtását felfüggesztették. 

Április közepén viszont ismét megjelent a hatóság. Ezúttal nem kis létszámú csendőri és rendőri erőkkel egyetemben. Az éppen folyó szentmisét félbeszakítva hatoltak be a templomba. Anzelm atyát arra kényszerítették, hogy a sekrestyében fellelhető, a szerzetesrend tulajdonát képező tárgyakat, közöttük a miseruhákat is felleltározza, mint állami tulajdonba kerülő (elkobozandó?) értékeket. A délelőttől a délutánba nyúló önkényeskedésnek nagyszámú hívő (elsősorban nő!) volt tanúja. Ők a rendőri erőszakkal szemben imádkozással védekeztek. A hírre a helyszínen megjelent Toroczkay László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke, megválasztott magyar parlamenti képviselő is. És jelen volt Tőkés László, a Királyáhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, az 1989-es romániai események elindítója is. 

Mint kiderült: az apát atya és a hívek is mindeddig hiába fordultak segítségért a nagyváradi római katolikus püspökséghez, az RMDSZ-hez, de a román és a magyar kormányhoz is. Kérésüket sehol nem méltatták még válaszra sem. Arról is szó esett, hogy az apátsághoz tartozó iskolaépületet már kisajátították. (Annak volt növendéke Réhon József az 1948-as államosításig, illetve haláláig tagja és támogatója az 1990 után Pásztai Ottó vezetésével megalakult Premontrei Öregdiák Egyesületnek.) Az iskola, valamint a sekrestye területe alatt mélygarázst tervez építetni a városi tanács. (Egy olyan méretű építkezés bizonyára a templom pusztulását is jelentené!) És kérdés, hogy ebben az igencsak jövedelmezőnek ígérkező bizniszben érdekelt-e Ilie Bolojan román miniszterelnök, a város korábbi polgármestere? 

Nem akarom taglalni az említettek magatartásának az okát, aki végiggondolja, minden bizonnyal megtalálja. Viszont valamennyi keresztény testvéremhez hasonlóan azt nem kis megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a korábbi magyar kormánykoalíció tagja, a Kereszténydemokrata Néppárt nem emelte fel a szavát. Vajon miért hallgatott a kérdésben? A párt elnöke, Semjén Zsolt a korábbi magyar miniszterelnök helyettese tisztséget töltötte be. Abban a kormányban, amelynek az volt a dicséretes mottója, hogy minden magyar felelős minden magyarért. És keresztény a keresztényért is, teszem hozzá én. 

A nagyváradiak néhány évtizede a hírhedt román politikai rendőrséggel, a szekuritátéval dacolva mentették meg Isten egyik hajlékát. Bízom benne, hogy most is megteszik. De elkelne mellettük a mi segítségünk is. Mondjuk aláírásgyűjtéssel. Csak ki vállalkozik a kezdeményezésre?