Álláspont

Világhálós hír: a politikába csak az utóbbi időben bekapcsolódott Gy. F.-né (nem írom ki nevét, nehogy személyiségi jogait sértsem!) minap immár történésszé is előlépett.

Szerdától március 22-ig, a koronavírus megfékezésére hozott intézkedések miatt bezárták az ország összes iskoláját, beleértve az egyetemek egy részét is. Természetesen december óta követjük a fejleményeket, amióta a kínai Vuhanban felütötte fejét a betegség, és kirajzott nagyon gyorsan a világ minden sarkába.

Akár elismerjük, akár nem, napjainkat a koronavírus dominálja, világszerte óriási felfordulást okozott.

Gyakran látom online és papíralapú újságokban is, hogy sok helyen megtartják egy-egy szónak az idegen írásmódját, pedig a helyesírási szabályzat 12. kiadása erről másképpen rendelkezik.

Románia nagy ügyesen és gyorsan felzárkózott a nemzetközi trendekhez, s mától még szigorúbb szabályozást vezetett be a koronavírus terjedését megakadályozandó.

Az emberiség átélt már néhány (száz?) kisebb-nagyobb járványt, nem láttam, olvastam erről szóló kimutatást.

Magyarország tengernyi kritikát, nácizást, jelentéseket és különféle ellene indíott eljárást kapott 2015-ben az EU külső határának védelméért. Görögország viszont 2020-ban pénzt (700 millió eurót), katonákat (Frontex csapatok) és teljes körű politikai támogatást kap ugyanazért.

Meghatóan szép, tanulságos küldemény kering a világhálón. Kiváló költőnk, néhai Kányádi Sándor írta valamikor az örök érvényű sorokat.

A cím olvastán a kedves olvasó remélhetőleg nem fog extázisba esni, eleve tudván, hogy egy ilyen bejelentés nagyon komoly dolog nem lehet.
Neki biztosan nem.

Március 8. örök.
Erről a szebbik (dehogy is gyengébb) nem képviselői nagyon ügyesen gondoskodtak. Ebből sikerült kiszűrni a politikát, a múltat s a bizonytalan jelent.

Háborús körülmények uralkodnak a török–görög határon. Immár tízezernél jóval több fiatal férfi torlódott fel a határ török oldalán. Az első rohamokat a velük szemben felsorakozott görög hadsereg és rendőrség erői visszaverték.

Tetszenek ismerni, ugye, a „minden rosszban van valami jó” mondást. Azt hiszem, az ember a saját vigasztalására, törhetetlen optimizmusának kifejezésére találta ki; milliószor volt már ugyanis nehéz, sőt kilátástalannak tűnő helyzetben, aztán valahogy mégis kilábalt belőle – egyebek közt azáltal, hogy az előző szorongató helyzetből is hasznosított valamit.

Üdvözöljük a helyi hulladékgazdálkodási vállalat új kampányát, miszerint felelősséget érezve a jövőért tisztább mára törekszenek. Mi is afelé hajlunk, hogy külön válasszuk az általunk megtermelt szemetet, s évek óta lelkiismeret-furdalással is küzdünk, ha véletlenül belefut a „közösbe” olyan hulladék, amiről nem tudunk dönteni, hogy pontosan hová is tartozik.

Gyermekkoromban, a Kasza utcában lakó ismerős bácsi (jóval fiatalabb volt, mint év most), nyugdíjazása után minden délben kiült a kapuba, s minket, az iskolából hazafelé tartó gyerekeket egy-egy történettel szórakoztatott.

Megnyitotta a migránscsapot a szultáni babérokra vágyó Erdogan török elnök. Lépése a török nagyhatalmi politika zsákutcájának a bizonyítéka, ez maradt ugyanis Erdogan legutolsó aduja.