Háborús készülődés

Hallom, hogy Litvániában egy százoldalas tankönyvbe foglalták a teendőket egy esetleges háború kitörésekor. Az 1990-ben a Szovjetunióból kivált balti köztársaság nem is rejti véka alá: a nagy szomszédtól fél, amelynek uralmát évtizedeken keresztül nyögte. A tankönyv a hódító háború túlélésének módozatait taglalja, az elsősegély-nyújtást, a sebesültek ellátásának legsürgősebb fázisait oktatja, egy katonai megszállás esetén pedig az ellenállás megszervezésének lehetőségeit sugallja.

Azt hiszem, nem vagyok egyedül, akinek most az ötvenes évek jutnak eszébe. Akkor, a hidegháborús légkörben minden tanintézetben külön tanórákon oktatták a fentieket. A kétfokozatú tanfolyamon (FGMA és GMA) a civil lakosságot próbálták felkészíteni egy esetleges, természetesen az „imperialisták” által kirobbantott háborúra. Ez volt a mozgalom neve is, mármint Légy munkára és védekezésre kész!, illetve Munkára és védekezésre kész! Még vizsgáznunk is kellett, a sikeres vizsga egy jelvényt és igazolást eredményezett. (Hol van az már?)

Magam az elsősegélynyújtás oktatását a mai napig hasznosnak, akár követendőnek is tartom. De mosolyognivalónak nevezném, például, a tömegpusztító fegyverek bevetésének esetére előírt, s az általunk bemagolt rendszabályokat. (Az oktató tankönyv írói sem tudták, mit is jelent egy nukleáris bomba pusztítása!)

Bevallom, szomorú vagyok. Mert hét évtizeddel a második világháború befejezése után, az egységes Európa létrehozása felé igyekvő kontinensen ismét a háború réme fenyeget. Ne titkoljuk: Ukrajnában szabályos polgárháború van. Az alig negyedszázada ismét önállósult balti népek megint fenyegetettnek érzik szabadságukat. Az említett példa mutatja: a litvánok reális lehetőségnek tartják országuk lerohanását.

Emberiség, soha nem lesz már vége?